Jó szerencsét!
Az akna részletes története megismerhető Molnár Márk írásából, melyet a banyaszkor.hu honlapunkon találtok meg.
Fotó: Solymár Judit gyűjteménye.
A IX-es akna története összefonódott az itt létrehozott munkatáborral. Idézet Márktól:
"A IX-es akna történetében az egyik legfigyelemreméltóbb epizód a következő évben (1953-ban) következett. Ekkor egy internáló tábort hoztak létre a légakna körül, politikai elítéltek dolgoztak itt kegyetlen körülmények között. Eredetileg nem érintkezhettek volna a bányászokkal, de szakértelem híján végül az elítéltek nem dolgozhattak magukban. A helyi bányászok sokat segítettek a raboknak a külvilággal való kapcsolattartásban. A tábor a rabok éhségsztrájkjának hatására 1956 novemberében megszűnt."
1967 ben még látszottak a rabtábor épületei. Fotó: fentrol.hu.
A Csolnoki Önkormányzat egy szép emlékparkot hozott létre a munkatábor helyén. Az október 23. megemlékezést minden évben itt tarják. A vendégek között mindig megjelennek a még életben lévő itt raboskodó volt foglyok is.
Az akna körül egy kis település épült fel szolgálati lakótelepként.
Fotó: IX-es akna Facebook csoport
A már szokásos módon az akna működésének főbb eseményeit mutatom be. Ahogy a VI-os aknánál a folyamatos vízbetörések, itt az úszóhomok betörések okozták a legtöbb problémát.
Székely Lajos könyvéből:
"Évente 60-70 úszóhomokbetörás zavarta az uzemmenetet. Az úszóhomok nem kőzet, hanem repedéskitöltés gyanánt jelentkezett."
Fotó: Pick József gyűjteménye.
1935. május 27-én kezdik IX-es akna mélyítését a középső eocén telepek művelésére. Megkezdik
(Teréz aknától) az alagút kihajtását is.
1936-ban készült el az akna. A -11 m-es szinten telepben képezték ki az aknarakodót. Január 1-től az akna önálló üzem lett. Az alagútból 463 m-es lejtősaknát hajtottak és azt december 19-én összelyukasztották az aknával.
1936-ban jelentkeztek az első úszóhomok betörések.
1939-ben áttérnek az omlasztásos frontfejtéses művelésmódra.
1940 végéig a szellőztetést XIII-as lejtaknához csatlakozva oldották meg.
1941. A Ny-i alapvágatot 16 m3/p-es úszóhomok betörés árasztja el.
Térkép Székely Lajos könyvéből:
1943. december 20. XII-es akna tervszerű elárasztása. December 30-án a víz átfolyt a Ny-i mezőbe a -55 szinten.
1944. május 3-án a K -i mezőbe is áttört a víz,-57 m-es szinten torlasz képződött, amely elzárta a menekülés útját. A bentrekedt 9 bányász-feltehetően gázmérgezésben meghalt.
Székely Lajos könyvéből:
"A viz azonban utat találva áttört a frontszállitó ereszkébe az egyik vizőrt magaval ragadta az áradat. A másik vizőr-
nek azonban sikerült elmenekülnie.A riasztás után a -57 m szinti fronton dolgozók kivételével a műszakon
levők munkahelyeiket elhagyva megmenekültek. Az első percekben lerohanó viz mennyiségét 30-40 m3/percre becsülték, amely készletet, gázokat hozott. A -57 m szinten a front kiszolgálására szolgáló csillék állottak,
és a torlaszképződést elősegitették. Megkisérelték a csillék csigasorral való kihúzását, azonban sikertelenűl. A fronton dolgozók feltehetően gázmérgezés következtében megfulladtak, e feltevés onnan ered, hogy időközönként a mentőknek is készülékben kellett dolgozniok a felszaporodott gázok miatt. A hósi halált halt bányásztársaink maradványait az aknamező vizmentesitése után egyik kivételével kiszállitották."
1951-52 között az aknát (XII-es aknával egyidőben) víztelenítik, a művelést folytatják.
1960. április 1. IX-es, XII-es, XIV-es aknákat Borókási bányaüzem néven egyesítik.
1961. május 31. Sújtólégrobbanás (a K-i mező 134 szinti feltörésben) okoz egy halálos és két súlyos
kimenetelű balesetet.
1963. Az aknamező K-i szárnyán a Borókási és a K-i ereszke összelyukasztását célzó -165-es vágatban három alkalommal kaptak úszóhomok-betörést. XII-es aknai tárópilléreket fejtik (iszapolással).
1964. Összelyukasztják a Borókási és a K-i ereszkét, de az a vízdús homokbefolyás következtében ismét elfulladt
1965. A K-i mezőben a Borókási ereszke üzembe helyezésével megindul a levetett terület intenzív fejtése
1966. A K-i levetett területen megkezdik az elvékonyodott (1,2-2 m vastagságú) II. telep művelését. A Ny-i bányamező művelését december 31-re befejezték.
1968. Az üzem termelésének döntő többségét frontfejtésből szállították.
1969. A -172 szinti műveleteket az év folyamán befejezték, feladták a Borókási ereszkét és a IX-es siklót. Megkezdték az I-es lejtakna-pillér I- és Il-es telepének egyidejű lefejtését.
1970. IX-es akna a kimerülés időszakába került. Az I-es lejtakna pillérét fejtették és megkezdték a függőleges akna pillérének fejtésre való előkészítését.
Július 7-én a XII-es aknai vízbetörés (140 m3/p) következtében az akna elfulladt. IX-es akna külszíni létesítményeit felszámolták, az aknát betömték.
Jó szerencsét!
2023.09.08.
Csolnok bányászata:
Bányászat történelem 18. Csolnok bányászata, általános ismeretek
Bányászat történelem 19. Csolnok, Miklósberek csolnoki területről 1795-1881
Bányászat történelem 20. Csolnok, csolnoki területről 1905-1975
Bányászat történelem 21. Csolnok, Auguszta-akna 1905-1923
Bányászat történelem 22. Csolnok, Borókási-táró és a Reimann-altáró csolnoki szakasza. 1940-1988
Bányászat történelem 23. Csolnok, Frischmann-akna 1870-1913
Bányászat történelem 24. Csolnok, I. (Reimann)-akna 1915-1941
Bányászat történelem 25. Csolnok, II-akna 1923-1966
Bányászat történelem 26. Csolnok, III (Teréz)-akna 1910-1941
Bányászat történelem 27. Csolnok, VI-os-VII-es akna 1930-1968
Bányászat történelem, 11. I. közbevetés Alois Fischer 1788-1861
Alapozó bejegyzések: