Bányászat történelem 66. Tokodaltáró, Tokodi-altáró I.1896-1968

2024. május 31. - Fődíszpinty

Jó szerencsét!

A Tokodi-altáró a szénmedence egyik legfontosabb építménye, előfutára a késöbbi koncentrációnak. Volt egy szűk tíz év amikor a Dorogi és a Tokodi-altáró össze volt kötve, így a föld alatt szinte minden bányaterület elérhető volt anélkül, hogy fel kellet volna a felszínre jönni.

1947-1954. Székely Lajos könyvéből: "A dorogi osztályozó kapacitásának jobb kihasználására a tokodi osztályozót megszüntettük és a szenet Dorogon osztályoztuk. A dorogi alagút 1600.m-ből kiinduló 15%-kal emelkedő szárnyvágattal csatlakoztunk a tokodi alagúthoz, s egyidejűleg az altárói üzemben használt 50 cm nyomtávú csillékket kiküszöbölve áttértünk az egységes 60 cm nyomtávú dorogi csilletipusra. Ennek érdekében az egész üzem vágányzatát át kellett szerelni.

1954. A tokodi alagút és a Dorogi-altáró összekötését a kedvezőtlen közetviszonyok miatti nagy költség okán feladták"

Az altáróból ereszkékkel tárták fel a szénmezőt, ha egy adott ereszkéből művelt terület elúszott nem okozott jóvátehetetlen károkat. Az ereszke vagy csak a vízbetörés elgátolása után folytatták a művelést, vagy egy másik ereszke mélyítésével új területet kapcsoltak be a művelésbe. Az altáróval számtalan régi bányaterületet értek el, ezek maradék pillérei és egyéb szénvagyona is kitermelésre került. Persze a régi területek bekapcsolása sok gondot is okozott. Rendszeresek voltak az elégtelen tömedékelés miatt a bányatüzek. Hatalmas területet műveltek innen, kezelhetetlen mennyiségű információ áll rendelkezésünkre.

Igyekszem azokat az eseményeket felidézni, amihez térképet vagy fotót tudok csatolni.

Az altáró építését, annak nehézségeit hosszan taglalja Székely Lajos.

Az Altáró bejárata a felszenteléskor, Molnár Márk gyűjteménye:

Székely Lajos könyvéből:

"A századforduló idején a vállalat (MÁK) és kétségtelenül a medence egyik legnagyobb alkotását az 1650 a hosszú (Kősiklóig) kétvágányú tokodi falazott altáró (első a medencében) kihajtását 1896. nyarán kezdhették el.

Az altáró a vasút létesítése folytán adott nagyobb szállítási lehetőség kihasználását célozta, mert az átrakodási stb. nehézségekkel terhelt, 1891-ben épült ótokod-táti 4 km-es lóvasút e célra már nem felelt meg. Másrészről a mélység felé irányuló bányászat mélyebb szintjeiről várható nagyobb vízmennyiség kiemelésénél nem volt közömbös a nyomómagasság a 91 m mély Vilmos-akna legmélyebb szintjére torkoló altáró e szempontból is a legkedvezőbb lehetőséget biztositotta. A vizcsatorna választott szelvénye 4-5 m³/pетс víz levezetését tette lehetővé, ami az akkori megítélések mellett elegendőnek látszott (pl. 1897-ben Vilmos-akna összes vizemelése 1,2-1,5 m³/perc volt). Az altáró Ranzinger Vince és Stegl Károly tervei szerint készült...

Az altáró szájnyílása a Budapest-Wieni országút közelében, végpontja Vilmos-akna alján lett kiválasztva.

Az altáró sürgőssége miatt a Vilmos-akna aljáról ellenvágatot indítottak, amelynek kihajtásához a mészkőbányászatban járatos carpanói munkásokat alkalmazták. Teljesítményadatok nem állnak ugyan rendelkezésre, de a vállalkozó Pintorellinek fizetett fm egységelőírás arra enged következtetni, hogy 1 fm lehetett a napi kihajtás. Gyorsítására harmadonként 6 főt osztottak be a szokásos 4 helyett, 200 m-ként kitérőket képeztek ki, hogy a vájvég mögött a bővités és falazás egyidejűleg folyhasson. Robbantások előkészítéséhez fúrógépet használtak, 1 fm falazott altáró költsége 300 Ft-ot, falazatnélküli fm költsége 200 Ft-ot tett ki.

A szájnyilás körüli futóhomokban haladó szakasz falazását a takaróréteg teljes elhordása után végezték. Szellőztetés elősegítésére 400-500 m közt fúrást, majd 1898-ban a villamosítással kapcsolatban 1140 m-ben a Kábel-aknát mélyítették le.

Az altáró kiépítése lehetővé tette a már elhasználódott Vilmos-akna kikapcsolását és a továbbiakban légakna céljára való felhasználását, amire magas fekvése alkalmassá is tette. Az akna nyílásánál mesterséges szellőztetésre Körting-rele exhaustort is felszereltek, azonban ez nagy gőzfogyasztása miatt állandó üze- meltetésre nem felelt meg. A kétvágányú vasúti rakodót 1899-ben épitették ki és 1030 m hosszú iparvágánnyal csatlakozott a tokodi állomáshoz. A szén osztályozás és válogatás nélkül került feladásra."

Az időrend szokás szerint Tóth Tibor könyvéből származik, ezt egészítem ki egyéb szerzők szövegeivel:

"1896 júniusában kezdik meg a tokodi áltáró kihajtását.

1897. ápr. 1-én a Kopsivai-ereszke mezeje elfullad,újranyitására csak 1936-ban kerül sor.

Térkép a háromszerzős földtani könyvből:

1898. Az altáró villamosításához Kábelaknát mélyítenek, a külszínen megépül a 2X150 LE-s generátorral felszerelt olajtüzelésű erőmű. (Ez izgalmas, vajon miért nem szénnel működött?)

1899-ben készül el a kétvágányú vasúti rakodó, amelyet bekötnek a tokodi állomásra.

1904-ben mélyítik le az I-es, 1907-ben a III-as ereszkét.

1908. márc. 18-án az I-es ereszke 3,6 m3/p-es vízbetöréssel elfullad. A vizet elgátolták. Dec. 4-én a III-as ereszkében 8 m3-es vízbetörést zárnak gát mögé.

1909. jan. 23-án ismét az I-es ereszkében fakasztanak 3,8 m3/p hozamú vízbetörést. Gáttal zárják el az ereszkét.
Lemélyítik a IV-es ereszkét, amely nov. 4-én 8 m3-es vízbetöréssel elfulladt, de miután a víz 3,4 m3/p mennyiségben állandósult víztelenítik, a vízbetörés helyét gáttal és iszapolással zárják el.

1909-1918-ig az II-III-IV-es ereszkék és az „A” akna területén művelnek."

Térkép Székely Lajos könyvéből:

1. Altáró

2. A-aknai terület.

3. Ótokodi lefejtett területek szürkével jelölve.

Székely Lajos könyvéből:

"Miután a széntelep fekvése ismertté vált és az altáró kedvező szállítási és üzemelési lehetőséget biztosított, sor került az I. ereszkétől keletre fekvő II-III-IV. ereszkék, valamint A-légakna mezejének önálló feltárására és lefejtésére. A művelés 1900-1918. években 30 m-rel az altáró szintje alatti mélységig folyt. Fő probléma a vízemelésen kívül a háborús anyag- és létszámhiány, a szociális helyzet romlása volt. Még inkább fokozta a nehézségeket az erőltetett ütemű termelés, amely a feltárás elmaradására vezetett. Az üzem rendelkezésére álló szivattyúk csekély száma, teljesítménye és a villamos áram korlátozott mennyisége gyakran állitotta oly követelmény elé az üzem vezetőjét, hogy egyes mezőket hosszabb időn át üzemen kívül helyezzen, mint pl. az 1908. évi I. és III. ereszkei vízbetörés esetében. Ahol nagyobb vízmennyiség tört be, elgátolták, mert levezetését az altáró kisméretű csorgáján nem tudták volna biztosítani."

1920. Megkezdik az új tokodi altáró kihajtását.

Székely Lajos könyvéből:

1920. tavaszán a vállalat vezetősége az A-aknai mező viztelenítését a szállitás érdekében az altáró végpontjával vald összekötését határozta el. A tervezés során több változat készült a megállapították, hogy az altáró kb. 1 km-rel való meghosszabbítása az óhajtott nagyarányú üzemkoncentrációt lehetővé teszi. A mélyszinti műveletek eddigi tapasztalatai alapján azonban az altáró már nem képes a várható nagyobb vizmennyiség levezetésére, mert 4-5 m3-es szivattyú járatása alkalmával a víz kilépett a csorgából. Az Ágnes-akna üzemének mélyszintre való áttolódása belátható időn belül újabb nehézséggel járt volna... ennek az üzemnek altáróba való kapcsolása... ugyancsak előnyösnek mutatkozott. Az újabb fúrások is serkentőleg hatottak nagyobb befektetésre, mert a szénvagyon 1,2 mill16 t-ról 6,0 millió t-ra emelkedett. 1920. évben a vállalat vezetősége a tervek felülvizsgálata után új altáró létesítése mellett döntött, mert a már vázolt szempontokon kivül egyéb koncentrálási lehetőségek a várható gazdasági előnyöket nég inkább fokozni látszottak.

Szóbakerült az altáró Duna szintről való kiindulása, ami újabb árammegtakarítást tett volna lehetővé, a kb. 17 m szintkülönbség folytán. Emellett azzal a lehetőséggel is kecsegtetett, hogy az állandó karsztvízszintet leszállitja, mert az altáró a triász mészkövet is haréntolja. Mivel az előnyökkel szemben az altáró kb. 2 km hosszú szakasza a Duna-lapályon úszóhomokban haladt volna, az ily irányú vonalvezetésről le kellett mondani.

Az új altáró első szakasza csaknem parallel halad a régi altáróval, ami 6 ponton való egyidejű támadást tett lehetővé. Felhasználva az A-akna és az Ágnes-lejtakna alapközléit, a támadási pontok számát 10-re szaporíthattuk. Az altáró hossza 3200 m, az egy oldalról hajtandó leghosszabb szakasz 729 m.

A csorga vizlevezető képessége üres szelvénynél 60 m³/perc, bekötő szárnyvágatokban 30 m³/perc. A viz visszaszivárgásának megakadályozására mészkőben álló szakaszon is betonfalazattal láttuk el a csorgát.

A vágányzat vasbeton aljra fektetett 18-20 kg/fm-es sínekből áll (először alkalmazták a bányászatban). A csorga le- fedésére hevederekkel összekötött rovátkolt vasbeton futólemezek szolgálnak. A vasbeton szerelékek kitűnően beváltak, és 25 évi használat után mindössze kb 8-10 lemez tört el.

Az altáró 1922. november 27-én készült el.

Az altáró kihajtásnál rendkívüli eseménynek számítható a medence ismert legnagyobb méretű barlangjának feltárása 20 x 20 x 20 m a vizszint felett mérve) ldaban. (kb. A-aknai harántolásban). Az altáró szint alatti kristálytiszta tó szép látványt nyújtott. Az altáró továbbhajtása tutajról folyt, míg a tavat a kitermelt mészkővel be nem töltöttük. E létesítmény kétségtelenül a tokodi bányászat legnagyobb alkotása, s annak sikeres végrehajtása a kiválóan képzett és fegyelmezett bányászoknak köszönhető."

1924- ben szárnyvágatot hajtanak a Henrik, a Járgány, a Mária aknák pilléreinek kutatására.

1925. ápr. 14-én az „A” és az Ágnes-aknát is bekapcsolják az Altáró szállítási rendszerébe. (Már dorogi terület alatt vagyunk.)

1925- ben épül a 120 vagonos tokodi osztályozó, a négyvágányú MÁV iparvasút, a 30 km-es 60 000 V-os tatabányai távvezeték. A lakótelepen munkásotthont, iskolát, óvodát, orvosi rendelőt, az altáró közelében pedig új fürdőt és üzemi irodát, élelemtárat stb. építenek.

Székely Lajos könyvéből:

1927 januárban kezdik meg (triász mészkőben) az V-ös ereszke kihajtását, de 1928. okt. 1-én 18 m3 vizet fakasztanak az ereszke zsompjában.

1930 Feltárják és fejtik a „B” aknával, Henrik-aknával és a Kakukk-táróval határolt területen a középső eocén telepeket (3 pados kifejlődésű). (Ez gyakorlatilag az Ódorogi terület.)

Térkép Székely Lajos könyvéből (a kék nyíl Tokod felé mutatja az altáró irányát):

1935. Az altáróból megindítják a XII-es ereszke mélyítését.

1936. A Kopriva-ereszkei területet újra művelés alá fogják, de az 1937. márc. 18-án ismét elfullad. A 12 m3/p-es vízzel szemben víztelenítik és 1941-ig művelik a mezőt. Máj. 19-én a középső eocén telepben a +60-as
szinten úszóhomok betörést kapnak (1140 m3).

1938. Szénrobbanás okoz halálos balesetet.

1942- ben tárják fel az I-es ereszke második mélyszintjét, újranyitják a régi IV-es ereszke pillérét és a IV/b ereszkét, de az 1944. febr. 9-én 60—80 m3/p vízbetöréssel ismét elfullad. Víz alá kerül az I-es ereszke mélyszintje is, újranyitását 1946 februárjában kezdik meg.

1946- ban cementálással zárják el a IV-es ereszkei vízbetörést, majd

1947- ben (márc. 9-ére) víztelenítik és 32 m3/p szivattyú kapacitást szerelnek fel.

"1947-ben a dorogi osztályozó kapacitásának jobb kihasználására a tokodi osztályozót megszüntettük és a termelt szenet Dorogon osztályoztuk. A dorogi alagút 1600 m-ból kiinduló 15%-kal emelkedő szárnyvágattal csatlakoztunk a tokodi alagúthoz s egyidejűleg az altárói üzemben használt 50 cm nyomtávú csilléket kiküszöbölve rátértünk az egységes 60 cm nyomtávú dorogi csilletipusra. Ennek érdekében az egész üzem vágányzatát át kellett szerelni."

1948 "Ebben az időben, 1948-ban történt Simon József omlasztási felvigyázó szerencsés menekülése, omlás miatti három napos kényszerzárkájából, amelyet tanulságul ismertetek. A farablás előhaladása folyamán a még omlasztásra váró fejtés többször mozgásba került. Ilyen alkalommal a farablással foglalkozó csapat biztonságos helyre vonult vissza. Simon azonban egy kőzetmozgási szünetben visszatért munkahelyére, mert kabátját ott felejtette. A hirtelen bekövetkezett mozgási hullám menetközben érte, úgyhogy egy üres csille mellé kuporodott le, mely tartóácsolat gyanánt támasztotta alá búvóhelye fejfáit. Mivel az omlás körös-körül elzárta a visszavonulás útját, helyzete válságos volt. Az azonnal megindult és váltott munkaerőkkel folytatott mentés 72 órás megfeszitett munka után végül sikerre vezetett és búvóhelye felett három méterrel hajtott mentővágaton át megmenekült. A mentők sikerét nagyban elősegítette, hogy időközönként - kivéve az alvással eltöltött időszakot - kopogással jelzést adott. A kopogás szünetelése közben azon hiedelem merült fel, hogy már nincs életben, a mentést azonban így is folytattuk, míg teljes sikerre nem vezetett."

Innetől az altáró működését folyamatos küzdelem jellemezte a vízbetörésekkel a lenti térképeken ezek helyszínei különböző módokon jelölve vannak. Van ahol már a régi műveletek pilléreit fejtik, de természetesen folyamatosan kutatnak és vonnak termelésbe új ereszkékkel feltárt mezőket.

A térképek Székely Lajos könyvéből származnak.

A kék nyíl Dorog felé mutatja az Altáró folytatását.

1967 megkezdik a tervszerű visszavonulást. Feladják a Kábel-aknát. Betömedékelik az „A” aknát és az Árpád mezei légvágatokat.

1968. A szellőztetést az Ágnes aknai 500 m3/p-es ventillátor látja el, termelő munkát az altáróban nem végeznek.

1972. Az altáróban a IV/c ereszkénél vízmű létesült Dorog (és később Csolnok) vízellátása érdekében. A vízmű kezelését a Szállítási és Osztályozó Üzem vette át (VI. 15-től).

1979. Az ivóvíz állomást bővítik (Csolnok bekapcsolására).

A történetet innentől a következő bejegyzésben folytatom...