Jó szerencsét!
A víz után jöjjön a tűz, majd a gáz végül az omlás veszély.
A bányatüzek legnagyobb veszélye nem is a nyílt láng, hanem a mérgező gázok keletkezése. A medencénk történetének legnagyobb, legtöbb halálos áldozatot követelő tragédiáit a bányatüzek okozták. A lentiekhez nem igazán kell hozzáfűzni semmit, minden érhető. Azért egy-két mondatot érdemes kiemelni, már csak tanulság végett, hiszen akár egy lakástűznél is szempont lehet.
A lenti idézetek és képek Tóth Tibor könyvéből származnak.
Bányatűz
"Keletkezésük okozója szerint kétféle tüzet különböztetünk meg. Az exogén tüzeket valamilyen külső hőhatás (láng, elektromos zárlat stb.) okozza. Jellemzőjük, hogy általában a bányában használatos gyúlékony anyagok (fa, olaj, gumiszalag stb.) fognak tüzet. Kifejlődésük gyors és váratlan. Az ilyen tűzesetek viszonylag ritkák és a biztonsági rendszabályok betartásával elkerülhetők.
A szén öngyulladásával keletkező (endogén) tüzek a tulajdonképpeni tipikus bányatüzek, kifejlődésük
lassú, tűzfészkük mélyen a kőzetben, gyakran a nyitva levő bányatérségektől távol, sokszor megkö-
zelíthetetlenül helyezkedik el. A bányaüregek felületén öngyulladásos tűz sohasem keletkezik, itt a légáram hűtőhatása elvonja az öngyulladáshoz szükséges oxidációs hőt.
Az öngyulladásra felettébb hajlamos eocén telep művelésével jelent meg bányáinkban és az iszap-
tömedékelés bevezetéséig megállíthatatlanul fokozódott a tűzveszély. Nem kell nagy tűzvészeket elképzelni, ilyenek csak nagyon ritkán fordultak elő. A bányabeli viszonyok között azonban az egészen csekély tüzek is borzalmas tragédiákat okoztak. A veszély nagyságának érzékeléséhez elég tudnunk, hogy egyetlen ácsolat elégésekor keletkező szénmonoxid (CO) 2 km hosszú vágatot képes halálos koncentrátummal
megtölteni.
A gyatra tömedékelés mellett a szén öngyulladásának másik fontos előidézője a tökéletlen szellőztetés volt, amely a felmelegedett széntömeget nem tudta lassú légáramával az öngyulladási hőmérséklet alá hűteni, sem az égési gázok — elsősorban a szénmonoxid — gyors eltávolításával és felhígításával az életveszélyes koncentráció létrejöttét megakadályozni. A bányák szellőztetését a megbízhatatlan és gyakran változó irányú természetes légmozgásra bízták, amely addig „működött” amíg a bánya és a külszín hőmérséklete között számottevő különbség volt.
Szellőztetés lepedőmozgatással:
Ha a hőmérséklet kiegyenlítődött (a tavaszi és őszi időszakban) begyújtották a légkemencéket. Ezek kezdetben nyitott „tűzkosarak” később vasból, kőből vagy téglából épített kemencék voltak, amelyek a kihúzó akna alatt elhelyezve tüzükkel, füstgázaikkal, felmelegítették a levegőt és így a bányában légkeringést hoztak létre. Elképzelhető, hogy a fával biztosított aknákban rakott tüzek önmagukban is mennyi balesetet okoztak!
Légkemence:
Az 1800-as évek végéig ez volt az általánosan használt és elfogadott szellőztetési mód, noha ismerték és elvileg használták is a különböző víz- és gőzmeghajtású szellőztetőket (pl. a Körting-féle„exhausztort”), ezek nem terjedtek el és csak elektromos meghajtású ventillátorok oldották meg bányáink szellőztetésének súlyos gondjait (1894).
A tűz elleni védekezés, illetve a tüzek elfojtásának ma is használatos eszközeiről első értesüléseinket
1886-ból (Tschebull) kapjuk.
„A tűz eredményes elfojtásának alapfeltétele, hogy a védekező eszközök készenlétben legyenek. Ilyenek:
légcső, ventillátor, víztartály, fecskendő, ponyva, deszka, szeg, agyag, mentökészülékek." (Ekkor érkezett egy és valószínűleg az első mentőkészülék a medencébe.)
Az idézet szerint tehát 1886-ra tehetjük a tűzvédelmi raktárak és a bányamentő szervezet megalapításának javaslatát is és e javaslat megvalósítását is, hiszen a bányakapitányság még ugyanebben az évben előírta a mentőkészülékek beszerzését és a bányabeli tűzoltószemélyzet kiképzését.
Az első feljegyzett bányatűz 1854-ben Ótokodon történt, ahol az égő mezők elzárására tetemes szén-
pilléreket hagytak vissza. 1893-ban 20, 1896-ban 3 bányász lelte halálát bányatűz miatt az ótokodi Vilmos aknában.
1893-ban az annavölgyi bányatűz teljesen elhamvasztotta a II. sz. légaknát. A tüzet a keményfávalácsolt aknában elhelyezett légkemencéből kipattanó szikra okozta. Az aknát az előírás szerint ki kellett volna falazni, ennek elmulasztása ez esetben három ember életét követelte. Ezt a balesetet már szigorú rendszabályok követték, bár még mindig csak a sújtóléges bányákra írták elő a mesterséges szellőztetést és a bányák két kijárattal való telepítését.
1906-ban vezették be az iszaptömedékelést. Ennek hatására az addigi minimálisan 30%-os szénveszte-
ség 6,7%-ra csökkent és ha nem is „egy csapásra”— mint a korabeli szerzők állítják — de megszűnt a bányatüzek nagy gyakorisága. A korábban nyitott bányák azonban még sokáig viselték a kézi tömedékelés súlyos örökségét. A kényszerhelyzetben összeturkált, megroppant és öreg műveletekkel átjárt telepek tovább hordozták a tűzveszélyt, az pedig tovább szedte áldozatait.
Említettük, hogy már az iszapolás bevezetése előtt is művelt bányák továbbra is fokozottan tűzveszélyesek maradtak. Ennek jellegzetes példája az annavölgyi bánya. 1947. január 20-án, Annavölgy régi (Zsigmondy) mezejében 31 bányász életét oltotta ki a szénmonoxid. 15 óra 30 perckor észlelték a „pipafüst mennyi-
ségű” füstöt. Egy óra múlva — kétszeri vízbeadás után — már sűrű a füst, el kellett rendelni a mezőkiürítését. 22 órára kiszellőztették a mezőt, befejezték a mentést. Néhány óra alatt tehát lezajlott a medence legsúlyosabb tűz okozta tragédiája.
Az 50-es évek végén és a 60-as évek elején alakult ki a tűz elleni védekezés mai rendszere. A jutaburko-
latú kábelek tűzmentesítésétől a CO szűrős menekülőkészülékek beszerzéséig számos intézkedés nö-
velte a biztonságot. A géptereket lángmentesítették, a nagy olajterű transzformátorok, a nyitott lámpák
használatát csökkentették, majd megszüntették. 1960—61-ben minden dolgozó menekülőkészüléket kapott. E ké-
szülékek használata kizárja az annavölgyihez hasonló tömeges baleset lehetőségét.
Metán, sújtólég
A hatalmas bányászati tömegszerencsétlenségek leggyakoribb okozója a metán, illetve annak a levegővelalkotott robbanóképes keveréke a sújtólég, amely medencénkben a művelési mélység növekedésével együtt jelentkezett és számos esetben okozott halálos balesetet, sőt tömegszerencsétlenséget is.
Az első tömeges baleset 1871. április 1-én, a tokodi Gusztáv aknában történt és 18 áldozatot követelt. A szerencsétlenül jártak testhelyzetéből megállapítható volt, hogy a halál munkájuk közben érte őket, menekülésre nem volt idejük. A sújtólégveszély akkor még ismeretlen volt a dorogi bányákban, ezért az ország legnevezetesebb szakértői — köztük Péch Antal és Zsigmondy Vilmos — vettek részt a balesetek kivizsgálásában.
(Itt jegyezzük meg, hogy Zsigmondy Vilmos 1851 — 1859-ig az annavölgyi bánya üzemvezetője,majd 1885-ig a Kőszénbánya és Téglagyár RT. szakértője és elnöke volt. Nevét a gyógyvizet fakasztó margitszigeti, városligeti stb. mélyfúrásai tették világhírűvé. Medencénkben végzett geológiai és geotermikus kutatásai mellett igen nagy jelentőségű a bányatűz és sújtólégveszély-elhárítás terén kifejtett munkája.)
A bizottság megállapítása szerint a felhagyott vágatokban összegyűlt metánt egy nagyobb omlás préselte a nyitott bányatérségekbe, ahol az a levegővel keveredve a munkások lámpájától felrobbant. A baleset oka tehát egyértelmű: a tömedékelés hiánya, a gyenge szellőztetés és a nyitott lámpák használata. Csak a baleset után került a medencébe néhány Davy-féle biztonsági lámpa, de azokat sem használták. A metán jelenlétét az 1880-as évek végétől a Wolf-féle (gyakorlatilag a ma is használatos) benzinlámpákkal vizsgálták.
A benzinlámpa is okozott sújtólégrobbanást. 1931.november 25-én a sashegyi bányában egy tökéletlenül
beiszapolt öreg fejtésbe lyukasztottak. A csapat visszavonult a munkahely kiszellőztetésének idő-
tartamára, de az ácsolatra akasztott benzinlámpa kosara átizzott és az emiatt bekövetkező robbanás-
nak három halálos és nyolc súlyos sérültje volt.
A következő súlyos tömegszerencsétlenség is Tokodon, ezúttal Erzsébet aknában következett be,1942. július 31-én. A bányakapitányság vizsgálata szerint az egyik elővájási munkahelyen végzett robbantás omlást okozott és ebből nagyobb mérvű metánkiáramlás történt. A robbanást — a feltevés szerint — itt is benzinlámpa okozta. A robbanás újabb metánkiáramlást idézett elő és így több központú robbanássorozat jött létre, amely 51 ember ha-
lálát okozta. A halál oka az áldozatok többségénél CO mérgezés volt.
A bányamezőben dolgozók közül 15 munkás megmenekülése a bányász találékonyságának és lélekjelenlétének nagyszerű példája. Ezek — miután a füst minden irányban elvágta menekülésük útját —Babocsai István mogyorósi vájár vezetésével munkahelyük vájvégén elgátolták magukat és a sűrítettlevegő vezetékének elvágásával túlnyomást létesítve megakadályozták, hogy menedékhelyüket a füstgá-
zok eláraszthassák. Itt — mintegy két órát időzve —várták meg a mező kiszellőztetését, a bányamentők
és az üzemorvos megérkezését.
A szellőztetés már ismertetett általános rekonstrukciója, a zárt lámpák és a sújtólégbiztos berende-
zések egyre általánosabbá váló használata csökkentette az ilyen balesetek számát, míg az időszakos el-
lenőrzések és a kisebb metánrobbanások után valamennyi bányából kitiltották a karbidlámpákat és számos bányát soroltak át a sújtólégveszélyességi kategóriák valamelyikébe.
Metán jelenlétének műszeres viszgálata:
Lámpakamra és önmentő készülékek tárolása:
így lett például 1961-ben VI-os akna és — az 1961. május 31-i halálos kimenetelű sújtólégrobbanás után — IX-es akna, majd 1962-ben szintén halált okozó lobbanás következményeként I-es akna is I. osztályú sújtólégveszélyes bánya. 1974-ben Ebszönybányát is ebbe a kategó-
riába sorolták. 1974. július 14-én XIX-es aknán következett be az utolsó sújtólégrobbanás. A Il-esosztályba sorolt bánya -318-as szintjén, gát mögötti, lezárt térségben, feltehetőleg villamos berendezés hibája miatt történt egy kisebb mérvű robbanás, amely balesetet, anyagi kárt nem okozott.
Omlásveszély
A medence kőzetviszonyai kedvezőtlenek, a vágatok fenntartása igen sok gondot, munkát igényel. Mind ez azonban nem jelent egyúttal fokozott omlásveszélyt is, bár gyakran előfordulnak kőzethullásból eredő kisebb balesetek, sőt számos halálos áldozatot is követelt már a gyenge vagy szakszerűtlenül készí-
tett biztosítás. E balesetek azonban nem jellemzőek a medence bányáira. Sem az omlások gyakorisága,
sem azok következményei nem tennék indokolttá, hogy e veszéllyel külön foglalkozzunk, ha az 1980.
május 9-i súlyos katasztrófa nem tenné azt szomorú kötelességünkké:
A Dorogi bányaüzemben a lencsehegyi mező +67-es szintjén telepített acéltámos frontfejtés rész-
leges összeomlása hat bányásztársunk életét követelte."
Jó szerencsét!
2023.04.07.
Alapozó bejegyzések:
