Bányászat történelem 53. Mogyorósbánya, Tanbánya 1954-1994, Külfejtés 1990-1991

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

2024. március 01. - Fődíszpinty

Jó szerencsét!

A Tanbánya történetét röviden megismerhetitek a honlapunkon olvasható ismertetőből, melyet Molnár Márk írt.

VI-os lejtakna, Gróf György fotója:

Térkép Tóth Tibor könyvéből:

A Youtubon felelhető egy rövid videó:

https://www.youtube.com/watch?v=Bsg52DQ8Q-E

Rövid időrend Tóth Tibor könyvéből:

1949-1952. Épül a III-as, a Il-es, IV-es, V-ös és VI-os lejtakna.

1954-től a VI-os lejtnaknában a Tanbánya dolgozik, a többi mezőt 1957-59 között felhagyták.

1976. január 20-án az elfulladt sárisápi bányaüzem dolgozói a mogyorósi tanbánya területének DNy-i oldalán a -52 és a -32 szintek közötti területén frontfejtést készítenek elő az oligocén telepben és még az év folyamán megkezdték a visszafejtést.

1977. Az oligocén II. telep -50 szinti területén fabiztosítású, omlasztásos és összenövesztéses főtekezeléssel folytatták a frontművelést. A széntermelés 92,3 %-át széleshomlokú fejtések adták.

1978. A hazafelé haladó frontfejtéssel az első negyedévben -52-es és a -30-as szintek között előkészített területet fejtették, majd ennek befejezésével (májusban) az I —Il-es segéderesz- kék védőpilléreit fejtették le a -40-es és a -22-es szintek között.
1979. október 1-én a sárisápi bányaüzem kivonult Mogyorósról.

Ladányi András könyvében Kovács József részletesen elmeséli a történetet, ezt minden változtatás nélkül teszem közzé hiszen ennél jobb forrást nem találhatnék.

"A mogyorósi szénbányászat 1812-ben kezdődött, A II. világháborúig különböző társaságok kezében volt a termelés tulajdonjoga. A II. világháború után államosították a szénbányákat, a termelés új lendületet kapott. Az ország újáépítéséhez szükség volt a szénre. 1949-52 között megépült a VI. számú lejtősakna, amelyhez tartozó bányamezőben létesült 1954-ben a Tanbánya.

Az oligocén korú széntelep tektonikailag vetőkkel erősen szabdalt, vékony telepes előfordulás, mely nem tette lehetővé a gépesített, nagyüzemi termelést Az I.-es telep átlagos vastagsága 0,6 m, míg a Il.-es telepé 1,2-1,6 m között volt. Az I. számú telep csak foltokban érte el a műre való vastagságot, ezért nem volt fejthető, általában a II.-es telepet művelték. A bánya nem volt sújtólég-, szénporrobbanás- és vízveszélyes. Minden bizonnyal ezért választották ki ezt az üzemet tanbányának. A széntermelés növelése maga után vonta a vájár szakmunkások iránti igény növekedését is. Ezért a Dorogi Szénbánya Vállalat már 1948-ban elindította a vájárképzést. 1949-től
az országos, iskolarendszerű oktatás is elkezdődött. Az országban tizenhárom vájártanuló intézet alakult, ezek közül a legnagyobb létszámú a dorogi és a tokodi volt. A két vájártanuló intézet 1953-ban egyesül Tokodaltárón, a 315. sz. Kara József Vájártanuló Intézet elnevezéssel. Az1971-72-es tanévtől a vájárképzést az esztergomi 317. sz. Szakmunkásképző Intézet veszi át. Az elméleti oktatás először Péliföldszentkereszten, majd 1980-tól Annavölgyon folyt 1987-ig. Ekkor az iskola és a kollégium is beköltözött Esztergomba.

A gyakorlati oktatás a kezdetektől, azaz 1954-től a Mogyorósi Tanbányánál történt. Az iskola és a Tanbánya gazdaságilag függetlenek voltak egymástól. A Tanbánya szervezetileg az Ipari Minisztérium oktatási-költségvetési intézménye volt. Alapvető feladata a vájár szakmunkásképzés gyakorlati oktatásának biztosítása. Két főosztály gyakorolt felügyeletet, a gazdasági feladatokat a költségvetési főosztály, míg az oktatást a személyzeti főosz-
tály oktatási osztálya kérte számon. Gazdálkodási szempontból eredmény érdekeltségűek voltunk. Az éves termelési és gazdasági tervünket önállóan álltottuk össze. A nyereséget nem vonták el, fel lehetett használni fejlesztésekre, és jutalmazásokra is. Az oktatás szempontjából nem volt a legszerencsésebb ez a lehetőség. A kétféle feladat, az eredményességhez szükséges termelési terv teljesítése és az oktatás összehangolása nem volt egyszerű. A fenti feladatok végrehajtására az üzemnek 90-110 fős felnőtt létszáma volt. Ebből 8 fő műszaki, 5 fő adminisztratív a többi a vájár, iparos, és kiszolgáló létszám Az üzemben a termelés és az oktatás is két műszakban folyt. Az oktatást az I. és II. évfolyamon a 317. SZ. Szakmunkásképző Intézet oktatói végezték. A gyakorlati tanterv szerinti oktatás összehangolása nem okozott problémát. A Tanbánya műszaki dolgozói és a szakoktatók rendszeresen egyeztették a feladatokat. Az elsőéves tanulók csak délelőttös műszakba jártak intézeti oktatókkal. Szeptembertől-novemberig és márciustól a tanév végéig a külszínen gyakoroltak, novembertől-márciusig pedig a bányában. A Il. évesek két műszakba jártak szakoktatóval, és külön vágathajtó munkahelyet kaptak. Vájáraink között sok tapasztalt, jó szakember volt. Ha a helyzet megkívánta, és bizony gyakran szükséges volt, besegítettünk az oktatásba A Ill. éves tanulók is két műszakban dolgoztak, ill. tanultak, ők már szakoktatók nélkül. Az első félévben még vegyes, fejtési és vágathajtási munkahelyen a Tanbánya felnőtt dolgozóiból alakított csapatokon. A II. félévben már teljesítménybérben dolgoztak A gyakorlati oktatásvezető, az aknász és a csapatvezető havonta közösen határozták meg a tanuló szorgalmától függően, hogy a felnőtt szakmánynak, teljesítménynek a tanuló hány százalékát teljesítette. Ugyanis a tanuló ennek megfelelő bérezésben részesült
A kitermelt szenet kisvasúton a Tát-depói osztályozóra szállítottuk.

MD-40 mozdony az osztályozónál, Gróf György fotója:

Osztályozó, Gróf György fotója:

Háromféle frakciót osztályoztunk: a porszenet a Dorogi Szénbányák Tokodi Brikettgyára részére értékesítettük, míg a dara és darabos szenet a TÜZÉP-telepeknek. Az osztályozóról az elszállítás vagonban történt. A 80-as évek végéig az értékesítés nem okozott gondot a dara és darabos szénre értékesítési szerződés alapján meg volt a megfelelő rendelésállomány. Értékesítési gondjaink a rendszerváltás éveiben kezdtek jelentkezni. A gáztüzelésre történő átállás országos viszonylatban erősen visszaszorította a szén iránti igényt. Az évek során a kereskedőkkel kialakult jó kapcsolat sem volt elég, hogy ne legyenek ilyen jellegű gondjaink Szomorúan kellett tapasztalni, hogy a szenünk ott porlad a TÜZÉP-telepeken.

Növelte a gondokat, hogy az Ipari Minisztérium évről évre csökkentette a támogatást, e mellett a VI. számú lejtős-
akna lefejthető szénvagyona is kimerülőben volt. Fejlesztésre beruházási pénzt nem kaptunk, de ettől függetlenül 1984-ben, üzemköltségre el kellett kezdeni a VII. számú lejtősakna építését. Nem kell sokat hangsúlyozni, milyen megterhelést jelentett a gazdálkodásunkra ez a plussz, nem kis feladat. Sajnos a minisztériumot nem érdekelte különösebben ez a gond, meggyőződésem, hogy azt sem bánták volna, ha megszűnik a Tanbánya. Ha tovább akartunk létezni, folytatva a termelést és az oktatást, vállalni kellett egy új bányamező építését minden külső hozzájárulás nélkül. Ha nem lett volna a Lencsehegy-II. bányaépítés, nem láttunk volna perspektívát magunk előtt,
valószínű feladjuk, és nem vállalunk fel ekkora gondot. Az 1960-as években még több első évfolyam indult, a kör-
nyék iskoláiból lehetett biztosítani a megfelelő létszámot. Az 1980-as évekre a szénbányászat, és a bányászszakma megítélése bizony megfakult. A kereseti arányok az ipar többi ágazatához viszonyítva kiegyenlítődtek, ezért már nem volt vonzó szakma. A szénbányászat többszörös ,szerkezetátalakítása", értsd bányabezárások, bizonytalanná tették az ágazat jövőjét. Minden évben komoly gondot okozott a beiskolázás.
Vájártanulónak a környék iskoláiból nem nagyon akartak jelentkezni. A Dorogi Szénbányákkal, és a szakoktatókkal közösen, rendszeresen jártuk a környék iskoláit, részt vettünk nyolcadikos osztályok osztályfőnöki óráin, szülői értekezleteken, ahol próbáltuk agitálni a tanulókat, és szüleiket, hogy a vájárszakmát válasszák. A pedagógusok segítőkészek voltak minden iskolában, azonban ennek ellenére is csak igen kevesen jelentkeztek. A tanulólétszám biztosítása érdekében alföldi települések iskoláiból, állami gyermeknevelő intézetekből toboroztunk tanulókat.
A Dorogi Szénbányák Személyzeti osztályával lözösen közösen jó kapcsolatokat alakítottunk ki nevelőintézetekkel Szegeden, Nagymágocson, Tiszadobon, és a területi GYIVI-kel is. igy minden tanévben tudtuk biztosítani az egy osztálynyi 25-30 fős létszámot.

A vájár gyakorlati oktatás mellett bánya-elektrolakatos gyakorlati oktatás is történt üizemünkben. Az esztergomi Hell József Károly Bányagépészeti és Bányavillamossági Technikum tanulói a gép- és villamossági szerelési gyakorlataikat Tanbányánknál végezték. Az együttműködés megfelelő volt. A szakoktatókkal közösen egyeztettük a tanterv szerinti szerelési feladatokat, és azokat igyekeztünk életszerű körülmények között elvégeztetni a tanulókkal. Hetente egy napot jöttek gyakorlatra, mi pedig erre a napra szerveztük a nagyobb volumenű gépészeti és villamossági szereléseket. A tanulók szerettek hozzánk járni, mert olyan feladatokat kaptak, ami szükséges és hasznos volt az üzemnek (például kaparószalag átszerelések). A tanulóknak a sikerélményen túl azért is tetszett, mert rendszeresen jutalmaztuk a tevékenységüket. A bánya-elektrolakatos gyakorlati oktatás 1993 évig tartott, az utolsó bányagépész osztály ekkor végzett az esztergomi iskolában. Ezzel éppen az a szakirányú képzés szűnt meg itt is, aminek érdekében az iskolát 1950-ben létrehozták A szénbányászat technikai fejlődése szükségessé tette az oktatás, ezen belül a gyakorlati képzés színvonalának növelését is. 1981-ig a geológiai, ill. tektonikai viszonyok miatt a Tanbányánál csak pásztafejtést alkalmaztak. A nagyüzemekben ekkor már szinte kizárólagosan a modernebb frontfejtésekkel történt a művelés. Ezért a Tanbányánál is - a sikeres kísérleteket követően -bevezették ezt a fejtésmódot 1985-ig a Tanbányánál 1db PML-5-ös típusú, sűrített levegős meghajtású, sínen mozgó rakodógép volt, amely inkább illett múzeumba, mint tényleges munkavégzésre. A Dorogi Szénbányák Vállalat akkori vezérigazgatójával, Tóth Istvánnal történt megegyezés eredményeképpen kap-
tunk térítésmentesen 1db F-8-as vágathajtógépet. A berendezés helyszíni összeszereléséhez, és a kezelés begyakorlásához is segítséget nyújtott a Dorogi Szénbányák. A tanulókat folyamatosan, váltásokkal telepítettük erre a munkahelyre, igy a berendezés kezelését begyakorolhatták, természetesen felnőtt dolgozók irányításával
A VI-os számú lejtősaknában egy kétdobos vitlával történt a szállítás. Ez a berendezés is igen elavult volt. A VII-es
számú lejtősakna építésénél már végtelen kötelű, Ohne-sorge rendszerű szállítást valósítottunk meg, hála a Sárisápi Bányaüzemnek, ill. Radoszta István bányaüzem-igazgatónak Ugyanis ezt a berendezést is térítésmentesen kaptuk. A fejtésekben láncos vonszoló (kaparószalag) üzemelt. A VII-es számú lejtősakna elkészülte után, a széntermelés ebbe a bányamezőbe történő áthelyezésekor a XV-ös számú főszállító ereszkében gumiszalagos szállítást valósítottunk meg. Ezt a szállítóberendezést a Tatabányai Szénbányáktól vásároltuk ócskavas áron. A szétszerelést és az elszállítást üzemünknek kellett megoldani. A Tanbánya szűkös anyagi lehetőségei csak így tették lehetővé, hogy szállítási rendszerünket is korszerűsítsük. 1985-től az évről évre romló gazdasági körülmények ellenére öt év alatt tulajdonképpen egy új bányát építettünk, ahol már korszerű volt a vájár gyakorlati oktatás Az iskola, a szakoktatók, és a Tanbánya dolgozóinak lelkiismeretes munkája eredményezte, hogy ez sikerekben is megmutatkozott. 1984-ben ugyanis a Szakma Kiváló Tanulója országos versenyt a vájárszakmában mi rendezhettük, természetesen a Dorogi Szénbányák hathatós segítségével.
Az egyéni versenyben az első helyezést intézetünk tanulója, Tarján Ferenc érte el, míg a csapatversenyben az Ábrahám Béla, Kele Tibor és Tarján Ferenc összeállítású brigád második helyezett lett. Tanulóink az évenként megrendezésre kerülő SzKT-versenyeken mindig jól szerepeltek, dobogós helyezések nélkül ritkán jöttek haza.

Sajnos, a rendszerváltás alapvető változásokat eredménvezett a Tanbányát illetően is. A minisztérium tovább csökkentette a támogatást, a megváltozott közgazdasági körülmények pedig egyre jobban ellehetetlenítették gazdálkodásunkat. A szenünket a porszén kivételével (ezt a Dorogi Szénbányák Brikettgyára továbbra is
átvette) nem tudtuk értékesíteni. 1993-ban már olyan katasztrofálissá vált a pénzügyi helyzetünk, hogy a munkabér kifizetésére kölcsönt kellett felvenni a banktól. Akkor ez a költségvetési intézményeknek tilos volt, de a dolgozók érdekében vállaltuk a minisztérium esetleges retorzióját is. A fentiek miatt a főhatóságunk végül úgy döntött, hogy a Tanbányát felszámolja. 1994. január 31-ével - közel negyven éves küzdelmes, de sikeresnek mondható működés után - a Tanbánya oktatási intézményként megszűnt.

A vájárképzés az 1992-93-as tanévvel fejeződött be, a másod-, és harmadéves tanulók Oroszlányban folytatták és fejezték be tanulmányaikat Az üzemet egy Kft. vette meg, azonban csak egy évig tudta tovább üzemeltetni. 1994 májusában végleg megszűnt a széntermelés, megkezdődött a bánya bezárása. 1995 nyarára a tájrendezés is befejeződött, így az üzemi épületeken kívül semmi nyoma nem maradt annak, hogy itt közel egy évszázadig bányászkodást folytattak.

Végezetül megérdemlik legalább a nevük felsorolását azok a dolgozók, akik az utolsó küzdelmes évtizedet lelkiismeretesen, szorgalommal, lelkesedéssel, tenni akarással végigdolgozták:

Tanbánya-vezetők:
1978-1985-ig Thier Lőrinc bányamérnök,
1985-1994-ig Kovács József bányamérnök

Fökönyvelő:
Juhász Jánosné

Műszakiak:
Antal András bányamester, Sárdi Ferenc főaknász, Balog István, Bónis József, Lánchidi Rudolf gépészek;
Bodnár Sándor, Filó István, Kékesi Sebestyén, Papp József, Raduka Ferenc aknászok

Szakoktatók:
Asztalos Sándor, Molnár Károly, Phóner István, Pálmai Imre, Kovács József

Meddőhányó siklója, fotó Molnár Márk:

A Külfejtésről, mely az Alagúti bányaüzemhez tartozott, annak ellenére, hogy alig 35 éve történt nagyon kevés információt találtam. Szintén Ladányi András könyvében a lenti néhány sor szerepelt:

"Mogyorós község határában, a mogyorósi Öregkő oldalában, a felszín közelében "kibújt" szenet letakarással, külszíni fejtési technológiával tárták fel. Az eocén korú 1-4 m vastagságú szenet OK-RH 30-as rakodógéppel jövesztették, Kamaz típusú gépkocsikkal szállították a tokodi osztályozóhoz. A meddő fedőréteg vastagsága 1-től 20 m-ig változott. A gyenge minőségű, erőművi szenet 1990. II. félévétől kezdték kitermelni és 1991. évben 71.000 tonna szén kitermelése után be is kellett fejezni a tevékenységet."

Molnár Márk segítségével sikerült a helyszínt beazonosítani. Szerencsére a fentrol.hu oldalon találtam a megfelelő évben készült légifekvételt a területről.