Bányászat Történelem 60. Tokod, Sashegyi-akna 1920-1938

2024. április 20. - Fődíszpinty

Jó szerencsét!

A Sashegyi-akna története bár rövid, de mégis érdemes külön kezelni, hiszen a Dorogi Könyvtár Helytörténeti Gyűjteménye révén nagyon szép fotókon nézhetjük meg az aknát.

A lenti térképen látható az a terület melyet az aknából műveltek:

Hantken Miksa könyvéből:

"A tokodi Sashegy kizárólag Tchihatcheffi mészkőből áll. A rétegek kelet felé dőlnek. Itt is, mint Mogyoróson a Tchihatcheffi mészkő fedüjében félig sósvizi képződmény szénteleppel fordul elő, melyre a Sashegy tövén levő malomnál ásott kútban már régebben akadtak, mely azonban úgy látszik mívelésre érdemesnek nem találtatott. Újabb időben szénkutatás czéljából a Sashegy tövén akna mélyesztetett, melyben a fenntebb emlitett rétegek fordulnak elő.

Szintén ő említ egy aknát abban a fejezetben, ahol a terület földtani felépítését vizsgálja:

"Tokodon a Sashegy keleti oldalán mélyesztett Brunner-féle aknában"

Erről máshol nem esik szó.

Háromszerzős földtani könyvből:

"A Köraknától Ny-ra az eocén a tokodi Sashegy rögjében kerül ismét felszínre. A mészkő itt 30 és 10 m mélységben fekszik közte és a szénképződmény közt 10 m vastag meddő réteg található. A szénképződmény számos telepre bomlott fel, a szén összvastagsága a 2. számú fúrásban 14 m-es s a legközelebbi időben feltárás alá kerül."

Fotók, Pick József gyűjteménye:

S végül az időrend Tóth Tibor könyvéből:

1920 áprilisában kezdik a sashegyi aknapár építését.

1921-ben elkészül a 120 m-es szállítóakna,

1923-ban pedig a légakna.

1927-ben a Il-es padi szén hamutartalmának csökkentésére durva (Rheo) mosót építenek Erzsébet-akna mellett. (kapacitása 25 t/óra). + szállítást 1,4 km-es külszíni vasúton végzik gőzvontatással. (Tehát itt is volt egy olyan vasútvonal, aminek nem található térképes nyoma)

Fotó Székely Lajos könyvéből:

A Sashegyi és Erzsébet aknát 1,6 km-es alagúttal kötik össze, a kiszállítást az Erzsébet Il-es akna (Kör-akna) végzi.

1931. nov. 25. Sújtólégrobbanás történt, amely 3 halott és 8 sérült áldozatot követelt.

1935 márciusában az oligocén műveleteket befejezik.

1936-ban már az aknapilléreket fejtik az I —Il-es telepben.

1938. febr. 25. A táti ereszkében 960 1/p-es vízbetörés következett be, márc. 7-én az aknát felhagyják és hányóanyaggal betömik.

1939. júl. 10. A Sashegy-Erzsébet aknai tárót 2 db betongáttal elzárják.

Székely Lajos leírásából részeltesen megismerhetjük az akna történetét:

"Vitális István 1917-ben földtani felvétel után a Salgó vezetőségének a tokodi bányászat felélesztése érdekében javasolta, hogy a Sashegyen kutatást végezzen mondván "mivel biztosra veszem, hogy az ott lemélyítendő fúrás legfeljebb 200 m-ben megleli az eocén szenet". E remény valósnak bizonyult, mert a lemélyített fúrással már 141. m-ben megütötték a 16 m vastag széntelepet. A Sashegy geológiai sasbércet alkot. ÉK felé nagy mélységre van a széntelep levetve, míg dél és nyugat felé lépcsőzetesen zökkent területsávok vannak. Mivel az Erzsébet-akna és a Sashegy közti mezőben lemélyített fúrás szerint a széntelep a -238,8 m tgszinten fekszik és az Erzsébet-akna vízzáró dugónál mélyebb fekvésű széntelep kitermelésével abban időben a Salgó nem kivánt foglalkozni. Újabb kedvező fúrások lemélyítése után mégis a sashegyi bányamező feltárását határozták el.

1920. április havában 120 m mély aknapár méllyítését kezdték meg a -40+18 n tgszt-ek között települt paleocén széntelepek feltárására.

A paleocén széntartalmú rétegek vastagsága 29,18 m, ebből 17,89 m tiszta szén. Beágyazások a telepet erősen tagolják. A produktiv terület szénvagyonát 2,23 m tonnára becsülték, befejezéskor 1,66 millió t-ra csökkentették, mert a kitermelhető szénvastagság 13,36 m. Mivel 930 000 t a kitermelt szén, maradt 730 000 t, zömmel IV. -VI. telepi. Ezzel szemben a tröszt geológiai osztály szénkészletszámítása szerint a szénvagyon t-ban:

1931-ben egy beiszapolt régi fejtési űrbe lyukasztottak egy fejtési pásztával. A csapat visszavonult, hogy a levegő kitisztulását megvárják. Búvóhelyük azonban a főlégvágat előtt volt, ahol a főaknász lámpáját ácsolatra akasztotta. A lámpakosár átizzott, a bekövetkezett robbanásnak három halott és nyolc súlyosan sebesült áldozata lett.

A lefejtést a legfelső I. paddal kezdték el (44. ábra).

30 m széles, alulról felfelé haladó, frontműveléssel. A fejtés tömedékeléséhez az akna közvetlen közelében rendelkezésre álló homokot használták. A művelés, annak ellenére, hogy az 1-7 m elvetések táblákra tördelték a telepet, a termelést lassították, kezdetben zavartalanul folyt.

A II. pad hamutartalma 20,5%-ra emelkedett, úgyhogy értékesítés érdekében a három szemnagyságot előállító osztályozó helyett 1927-ben 25 t/óra teljesítményű durva Rheo-mosót épitettek, amellyel a 6-40 mm szemnagyságú szén hamutartalma 12,5%- ig volt csökkenthető. Az I.-II. telep kimerülésének ellensúlyozására 1930. évek elején a III. és VII. telepet is megtámadták. Mivel a minőségi kívánalmaknak még így sem tudtak eleget tenni, 1934-ben a mosót leállitották. A IV-es széntelep 4 padból áll. Vastagsága 2,37m , hamutartalma 15,3%, fűtőértéke 4867 cal/kg.

Az Erzsébet-akna mellett épített mosóhoz kezdetben 1,4 km-es külszíni gőzmozdonyszállitással jutott el a szén.

1927-ben Erzsébet 1. akna -2,7 m-es szintjét 3,6 m átmérűjü, 1,6 km hosszú alagúttal összekötötték a Sashegyi aknával. A szállitást ezután sűritett levegővel hajtott mozdonyokkal bonyolították le. Az alagút célja a mogyorósi terület bekapcsolása is volt, tehát koncentrációt is szolgált volna. Véleményem szerint azonban a földalatti koncentráció erőltetett volt és a külszíni mozdonyszállitást tovább is megtarthatták volna. Ezenkívül mint a példák is mutatták, az aknák összekötése sújtólég és vizveszély miatt nem volt helyes.

Az 1,2-1,6 m vastag VII. telepre 1936-ban ereszkét telepitettek. A telepet 113. m-ben ütötték meg, intenziv lefejtése 1937-ben történt.

Az I. telep -30 szintig történt lefejtése után az 1926. októberében a táti ereszke 42 m-es szintjén tachichatscheffi mészkőből kapott 513 1/perces vizbetörés miatt a II. telep lefejtését 1937-ig elhalasztották. A munkálatokat hátrál- tatta, hogy az összegyült iszapos viz behatolt a munkahelyekre. Zavarólag hatott az is, hogy a főtében levő I. pad beiszapolt homokja nyomást idézett elő. Ezért a frontszélességet 20 m-ге redukálták, s széles pásztafejtéseket is alkalmaztak. Az aknapillér lefejtésének megkezdésével egyidejűleg fúrásokkal igyekeztek megkutatni a bányamezővel szomszédos területet, de ez eredménytelen volt.

Ebben az időben az akna fenntartása is mind nagyobb gondot okozott, különösen a vetőt harántoló 60-70 m között. E nehézségek miatt az akna beszüntetését határozták el. A vállalat intézkedései nem voltak tervszerűnek mondhatók és a szénpiac kedvezőtlen helyzetének hatását tükrözték. A rendszertelen művelés, a szénvagyonból rövid időn belül történt jelentős leirások arra vallanak, hogy a vállalat vezetősége a kedvező művelési viszonyok közt fejhető jobb minőségű padok kitermelése után kétségtelenül a pangás következtében is, szabadulni kívánt az akna üzemeltetésétől, a tátí mezőben bekövetkezett vízbetörés, a fekütelepek alaphegységhez való közelsége figyelmeztetőül szolgált, hogy az Erzsébet-aknákkal való összaköttetés vízbetörés esetén mindkét aknaüzemre katasztrófális lehet.

A dorogi bányaigazgatóság évi beszámoló jelentései nem adnak tiszta képet az üzem beszüntetésének valódi okát illetőleg. Egy helyen a szénmező kimerülését említik. Másutt a vízbetörés mennyiségének rohamos emelkedésére hivatkoznak, majd a sujtólégre, a jóminőségű szénpadok kimerülésére. A legfőbb műszaki indok, az újabb és régi fúrási adatok áttanulmányozása után, az a megállapítás volt, hogy Erzsébet-aknától keletre a széntelepet triászmészkőtől elválasztó meddőréteg nagysága helyenként a 100 m-t meghaladja, átlag 60 m-re tehető. Így minőség, vízbetörés elleni védelem szempontjából a sashegyi bányászatánál nagyobb eredménnyel kecsegtetett.

A bányából való kivonulás idején, 1938. 568 l/perc volt az összes vízmennyiség. Ekkor február 25-én, a táti mező -33 m-es szintjén, az ereszkétől 60 m távolságra 50-60 l/регc víz tört elő. 26-án délelőtt 10 órakor a vízmennyiség 650 l/perc re emelkedett. Március 7-én a víz elérte az 5 m szinti falazott vágatot, ahol mennyisége 960 1/perc volt.

Az üzem beszüntetése szükségessé tette az Erzsébet-akna felé az összeköttetés megszüntetését. Ezért a sashegyi szállítótáró 814. m-ben oligocén homokkőben vasbetongátat építettek. A gát azonban nem sikerült, mert 522 l/perc vizet engedett át. A gát mögött felduzzadt vizet leeresztve, 17 db 1,2 m-es lyukat fúrtak a gátba, amelyeken át szivattyúval cementes zagyot nyomattak be. A gát azonban igy is átengedett 171 l/perc vizet. Ezért a 450. m-ben homokos márgában építették ki a második gátat, melyet 1939. július 10-én lezártak. 11,3 atm nyomásnál a gát előtti falazatból 28 l/pero víz csepegett, ezt duzzasztó gáttal felfogták és csőben vezették az aknához. A sashegyi aknákat 1938-ban hányóanyaggal betömték."