Bányászkör Instant Túrák

banyaszkor

banyaszkor

Bányászat történelem 57. Tokod és Tokodaltáró bányászata 1812-1990

2024. március 29. - Fődíszpinty

Jó szerencsét!

A bejegyzés elkészítése közben szembesültem azzal, hogy nem tudtam milyen virágzó bányásztelepülés volt Tokod. Remélem, hogy bár elég komoly információ mennyiséget adok közre másnak is hasonló meglepetést okozok.

A tokodi bányászat kezdőpontját Hantken Miksa könyvéből ismerhetjük, ő 1812-re teszi:

"A tokodi bányák az u. n. Radbergen léteznek. Már 1812-ben ismerték az ottani vízmosásokban létező szénkibúvásokat. A szénbányák megnyitása óta a bányászati munkálatokkal mindinkább tovább haladván, a mostani bánya a Radberg észak- keleti oldalán van. Ezen munkálatok által kiderült, hogy ezen hegy zöme a Dachsteinmész, melyen körös körül a széntelepek vannak lerakodva."

Ami  bonyolultabbá teszi az 1990-ig zajló bányászatnak illetve  a bányák helyének  a pontos meghatározását, az a települési határok jelentős megváltozása. Ha régen Tokodról beszéltünk egyértelmű volt, hogy mire gondoltunk. Jól látható, hogy a szénmedence egyik  legnagyobb közigazgatási területével rendelkező település volt. Emiatt a bányák is nagyon nagy területen szétszórva helyezkednek el. 

Térkép: arcanum.hu

screenshot_20231230_112708_chrome.jpg

A régi és a mai felosztás azonban mást mutat: 

Tokod

Régi településrészek: Tokod, Ó-tokod bánya, Új-tokod bánya, Ebszőnybánya, Ebszőny puszta, Altáró-bányatelep

Mai településrészek:Tokod-falu, Tokod-Ebszőnybánya, Tokod-Üveggyár, 

Tokodaltáró

Régi településrészek: Altáró-bányatelep, Ó-tokod

Mai település: Tokodaltáró

Ez azt jelenti, hogy a jól bevált, mai közigazgatási határok alapján történő szétválasztás ebben az áttekintő bejegyzésben nem tartom meg. Hiszen az utolsó bezárt tokodi bánya idején Tokod még bőven egy település volt.

Idézet Tokodaltáró honlapjáról:

"Tokodaltáró, mint Tokod nagyközség Tokod-Altáró településrésze 1992-ben lett önálló község."

Nagyon sok esetben csak térképen szerepel a bánya neve, szöveges forrás nem tartozik hozzá. De néhány esetben pont fordítva, szöveges forrás említ egy-egy bányát viszont térképen nem szerepel.

A bányák felsorolásánál jelzem melyik egykori bánya, melyik mai település (esetleg zárójelben a régi településrész) közigazgatási határán belül és/vagy melyik mai és régi földrajzi név alatt található. Azt is jelzem készül-e külön bejegyzés róla. A lenti térképen igyekszem követhetővé tenni melyik bánya hol volt:

tokod_2.png

Nézzük  a bányákat ABC rendben.

I.-II.-es táró 1894-: Tokod-ebszőnybánya, Hegyes-kő déli oldal, Kicsindi tábla. (Nem készül külön bejegyzés, de a "Régi-ebszőnyi bányák" bejegyzésnél tárgyalásra kerül.) 5. piros keretben

XV-XVI-os-akna 1949-1968: Tokodaltáró (Készül külön bejegyzés.) 8.

XVII-XVIII-as akna 1924-1971: Tokod-ebszőnybánya, Csomória (Készül külön bejegyzés)

ebsz.png

Antal-akna: 1830-1857 Tokodaltáró (Ó-tokod), Kis-Gete, Kerék-hegy (Nem készül külön bejegyzés, de a "Kerék-hegyi bányák" bejegyzésnél tárgyalásra kerül.) 6. kék keretben

Borbála-táró: 1830-?  Tokodaltáró (Ó-tokod), Kis-Gete, Kerék-hegy (Nem készül külön bejegyzés, de a "Kerék-hegyi bányák" bejegyzésnél tárgyalásra kerül.) 6. kék keretben

Brunner-akna ?: Hantken Miksa könyvében: "...és Tokodon a Sashegy keleti oldalán mélyesztett Brunner-féle aknában." Nincs más forrás. 2.

Brunner-akna: 1871-1878 Tokodaltáró (Ó-tokod), Kis-Gete, Kerék-hegy (Nem készül külön bejegyzés, de a "Kerék-hegyi bányák" bejegyzésnél tárgyalásra kerül.) 6. kék keretben

Ehrenwald-féle bánya: 1882-1890 Tokod, Hegyes-kő északi oldal. (Nem készül külön bejegyzés, de a "Községi-bányák" bejegyzésnél tárgyalásra kerül.) 7.

Erzsébet I. (Kör)-akna: 1893-1971 Tokod, Az "Erzsébet-akna" bejegyzésnél tárgyalásra kerül. 3. 

Erzsébet II.(Új)-akna: 1896-1971 Tokod,  Az "Erzsébet-akna" bejegyzésnél tárgyalásra kerül. 3. 

Erzsébet III.-légakna: 1893-1971 Tokod, Az "Erzsébet-akna" bejegyzésnél tárgyalásra kerül. 3. 

Flórián-lejtakna: Tokodaltáró (Ó-tokod), Kis-Gete, Kerék-hegy (Nem készül külön bejegyzés, de a "Kerék-hegyi bányák" bejegyzésnél tárgyalásra kerül.)

Gép-akna: 1861-1866 Tokod (Nem készül külön bejegyzés, de a "Községi-bányák" bejegyzésnél tárgyalásra kerül.)

Gép-akna: 1859-?Tokodaltáró (Ó-tokod), Kis-Gete, Kerék-hegy (Nem készül külön bejegyzés, de a "Kerék-hegyi bányák" bejegyzésnél tárgyalásra kerül.) 6. kék keretben

Gusztáv I.-II.-akna: 1865-1890Tokodaltáró (Ó-tokod), Kis-Gete, Kerék-hegy (Nem készül külön bejegyzés, de a "Kerék-hegyi bányák" bejegyzésnél tárgyalásra kerül.) 6. kék keretben

III-as légakna: ?-1890Tokodaltáró (Ó-tokod), Kis-Gete, Kerék-hegy (Nem készül külön bejegyzés, de "Kerék-hegyi bányák" bejegyzésnél tárgyalásra kerül.) 6. kék keretben

Ignác-akna: 1830-1872? Tokodaltáró (Ó-tokod), Kis-Gete, Kerék-hegy (Nem készül külön bejegyzés, de a "Kerék-hegyi bányák" bejegyzésnél tárgyalásra kerül.) 6. kék keretben

József-akna és táró: 1830-1857 Tokodaltáró (Ó-tokod), Kis-Gete, Kerék-hegy (Nem készül külön bejegyzés, de a "Kerék-hegyi bányák" bejegyzésnél tárgyalásra kerül.) 6. kék keretben

Kábel-akna ?-1967: Tokodaltáró (Ó-tokod), Kis-Gete, Kerék-hegy (Nem készül külön bejegyzés, de a "Kerék-hegyi bányák" bejegyzésnél tárgyalásra kerül.) 6. kék keretben

Károly-akna: 1830-1870 Tokodaltáró (Ó-tokod), Kis-Gete, Kerék-hegy (Nem készül külön bejegyzés, de a  "Kerék-hegyi bányák" bejegyzésnél tárgyalásra kerül.) 6. kék keretben

Kutató-, és Járgány-akna 1854-?: Tokod-ebszőnybánya, Hegyes-kő déli oldal, Kicsindi tábla. (Nem készül külön bejegyzés, de a "Régi-ebszőnyi bányák" bejegyzésnél tárgyalásra kerül.) 5. piros keretben

Külfejtés 1921-: Tokod-ebszőnybánya, Hegyes-kő déli oldal, Tűzköves-alja. (Nem készül külön bejegyzés, de a "Régi-ebszőnyi bányák" bejegyzésnél tárgyalásra kerül.) 5. piros keretben

Lajos-akna: 1830-1854Tokodaltáró (Ó-tokod), Kis-Gete, Kerék-hegy (Nem készül külön bejegyzés, de "Kerék-hegyi bányák" bejegyzésnél tárgyalásra kerül.) 6. kék keretben

Lejtő-akna ?: Erzsébetnél említikTokod, Várberek (Csak térképen szerepel, nem készül külön bejegyzés.)

Mária-akna: Kb.1860-1904 Tokodaltáró (Ó-tokod), Kis-Gete, Kerék-hegy (Nem készül külön bejegyzés, de "Kerék-hegyi bányák" bejegyzésnél tárgyalásra kerül.) 6. kék keretben

Névtelen-táró és akna: 1882-1890 Tokod, Hegyes-kő északi oldal. (Nem készül külön bejegyzés, de a "Községi-bányák" bejegyzésnél tárgyalásra kerül.) 7.

Nyugati-táró: Tokod-ebszőnybánya, Hegyes-kő déli oldal, Kicsindi tábla. (Nem készül külön bejegyzés, de a "Régi-ebszőnyi bányák" bejegyzésnél tárgyalásra kerül.) 5. piros keretben

Öreg-ebszőnyi bánya: Tokod-ebszőnybánya, Hegyes-kő déli oldal, Kicsindi tábla. (Nem készül külön bejegyzés, de a "Régi-ebszőnyi bányák" bejegyzésnél tárgyalásra kerül.) 5. piros keretben

Régi-akna 1858-?: Tokod-ebszőnybánya, Hegyes-kő déli oldal, Kicsindi tábla. (Nem készül külön bejegyzés, de a "Régi-ebszőnyi bányák" bejegyzésnél tárgyalásra kerül.) 5. piros keretben

Sashegyi-akna: 1920-1938 Tokod (Készül külön bejegyzés.) 2.

Sándor akna: 1877-1884 (Nem készül külön bejegyzés, de "Kerék-hegyi bányák I." bejegyzésnél tárgyalásra kerül.) 6. kék keretben

Szabadság-lejtakna: Tokod-ebszőnybánya, Hegyes-kő déli oldal, Kicsindi tábla. (Nem készül külön bejegyzés, de a "Régi-ebszőnyi bányák" bejegyzésnél tárgyalásra kerül.) 5. piros keretben

Tömedék-akna: 1870-? Tokodaltáró (Ó-tokod), Kis-Gete, Kerék-hegy (Nem készül külön bejegyzés, de "Kerék-hegyi bányák" bejegyzésnél tárgyalásra kerül.) 6. kék keretben

Tokodi-altáró 1896-1967: Tokodaltáró (Altáró-bányatelep) (Készül külön bejegyzés.) 9.

Tokodi-altáró, Vízbánya 1972-még működik: Tokodaltáró (Altáró-bányatelep) (Készül külön bejegyzés.) 9.

Új-ebszőnyi bánya: Tokod, Pincevölgy (Készül külön bejegyzés.) 1.

Új-várbereki-akna: 1890-1894 Tokod, Várberek (Nem készül külön bejegyzés, de az  "Községi-bányák" bejegyzésnél tárgyalásra kerül.) 4.

Várbereki-akna: 1890-1897 Tokodaltáró, Várberek (Nem készül külön bejegyzés, de az  "Községi-bányák" bejegyzésnél tárgyalásra kerül.) 4.

Vilmos-aknák és táró: 1870-1901Tokodaltáró (Ó-tokod), Kis-Gete, Kerék-hegy (Nem készül külön bejegyzés, de "Kerék-hegyi bányák II." bejegyzésnél tárgyalásra kerül.) 6. kék keretben

Jó szerencsét!

2024.03.29.

Alapozó bejegyzések:

Adatok, képek rendszerezése.

Földtan 1.rész

Földtan 2.rész

Források

Szakszavak

Vízveszély

Egyéb veszélyek

 

A bejegyzés trackback címe:

https://banyaszkor.blog.hu/api/trackback/id/tr7318256093

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gigabursch 2024.03.29. 19:48:49

Mindig élvezettel olvasom a cikkedet.
Hogy ekkorát változzanak a közig határok, azt magam sem gondoltam.
süti beállítások módosítása