Bányászat történelem 65. Tokodaltáró, Ó-tokod Kerékhegyi bányák II. rész, Gusztáv (1866-1886) és Vilmos akna 1872-1908?

2024. május 24. - Fődíszpinty

Jó szerencsét!

A Kerékhegyi bányák története egy évszámmal vagy területhatárolással nagyon nehezen választható el. Én a közérthetőség miatt a Gusztáv és a Vilmos akna történetét külön kezelem, mivel ezek voltak a fő aknák a területen. A Gusztáv-akna 1886-ig üzemelt. A lenti térkép segítségével a nyomai megtalálhatóak. A rekultivált szeméttelep mögötti keskeny bitumenes út mellett érdemes keresgélni, ott ahol az út a fák közé ér.

A Vilmos-akna története az altáró megépítésével érhetett véget, de pontos dátumot nem lehet meghatározni. A helyszín jól felismerhető, a Les-hegy Tokodaltáró felöli lábánál feltűnő a tájseb.

Időrend Tóth Tibor könyvéből:

1866-ban a 70 m-es Gusztáv Il-es akna 10 LE-gőzgéppel felszerelve készül el. (Az alsó jel az akna helye.)

A szögletes jelek az Ótokodi házakat jelölik.

1868. Dräsche átengedi jogait a Köszénbánya sTéglagyár Társulatnak.

1871. ápr. 1. Gusztáv II-es aknán 18 áldozatot követelő sújtólégrobbanás történt.

1872. Megépül Vilmos akna (53 m) és Vilmos táró (245 m).

1883. Vilmos aknát tovább mélyítik (91 m-es mélységre). Ebből 50 m-t triász mészkőben hajtanak.

1886. A Gusztáv-aknai művelés befejeződik.

1891. A táti rakodóig lóvontatású kisvasutat építenek.

1893. jan. 25. Húsz ember halálát követelő bányatűz. (A halottak között két 14 éven aluli gyerek is volt.)

1893. A Dräsche érdekeltség a Trifaili Társulat birtokába kerül. (Későbbi jogutód a MÁK.) Ekkor 6 akna működött Tokod környékén (Gusztáv, Vilmos, III-as akna, Sándor és Vilmos-táró, I. sz. gurító.) A termelést a táti rakodóra
és Budára fuvarozták.

1896. ápr. 22. Újabb tűzeset három munkás halálát okozta.

1896. Megkezdték a Vilmos-aknába torkolló Tokodi-Altáró kihajtását."

Nézzük a Gusztáv-akna történetét:

Hantken Miksa könyvéből:

"A Gusztáv-gépakna, mely által a mostani bányában nyert szénnek kiszállítása történik, a Radberg északkeleti oldalán fekszik. Mélysége 42 öl. A széntelep 37 ölnyi mélységben éretett el. Az édesvizi képlet 3 széntelepből áll, melyeknek összes vastagsága vagy 6 öl és édesvízi mészből, mely a széntelepeket egymástól elválasztja. A gépház mögötti dombtetőn a felső puhany-emelet rétegei vannak feltárva.(Tehát volt egy gépház is az akna közelében.)

A II. sz. Gusztáv-aknában előforduló rétegek vizsgálatának eredménye..... (itt hosszas felsorolás következik a kövületekről). Megjegyzendő, hogy a kőzetdarabok egymástól egy-egy öl távol eső helyekből vétettek. Az akna felső része 5 ölnyi mélységig teljesen befalazva levén... (Itt pedig az akna kiépítéséről kaptunk egy kis részinformációt.)"

Székely Lajos könyvéből:

"A később lemélyitésre került Gusztáv II-akna volt berendezve főszállitásra és vízemelésre. Hantken leírása szerint 10 LE-a gőzgéppel volt felszerelve és biztosító készülékkel ellátott kasszállitás folyt. Az akna 69,9 m-ben érte el a telepet, amelynek vastagsága 11-12 m volt, édesvizi mészkővel három padra osztva. A telepdőlés 0°-60° között változott. Az aknák távolsága egymástól általában 60-100 métert tett ki. A takaróréteg csekély vastagsága mellett hosszú folyosó rendszer helyett célravezetőbbnek tartották több rövidebb akna kiépítését.

A mezőket összekötötték, holott tűzveszély miatt inkább egymástól való függetlenítésükre törekedhettek volna.

A Gusztáv II-aknában 1871. április 1-én történt sujtólégrobbanás 18 áldozatot követelt, közülük öt megégett, hét fojtógázakban lelte halálát, kettőt az omladék alatt holtan ta-láltak. Mivel a bányában metánelőfordulás ismeretlen volt, de az áldozatok nagy száma miatt is, az ország leginkább elismert szakértői, Péch Antal és Zsigmondy Vilmos vettek részt a hatósági vizsgálatban. A bizottság megállapitása szerint a felhagyott és égő régi vágatokban keletkezett a metán tökéletlen égés és lepárlás termékeként, s elegendő friss levegővel keveredve robbanásképességet nyert. Feltehetően a régi vágatok fedőjének nagyobbszerű beomlása a gáz egy részét a hasadékon át a nyitva levő vágatokba nyomta ki, ahol levegővel keveredve a munkások lámpájától meggyulladt.

A robbanás du. 2 óra után történt, amikor a mezőben foglalkoztatott 60 munkás már kiszállt és csak a tömedékelők maradtak vissza. A Gusztáv II. aknagárdnál foglalkozó munkások többször egymás után nagy erővel kitóduló szélrohamot észleltek, s ugyanakkor a Brunner-aknából sötét füstfelhő emelkedett fel. Az 1-es mezői tömedékelő fúrásnál dolgozó munkások is erős szélrohamot éreztek, ez lámpájukat eloltotta és őket csaknem teljesen feldöntötte.

A 16 órán át szakadatlanul folytatott mentésnek, melyet Wunderle bányatiszt vezetett, sikerült a légajtók és szétrombolt tüzgátak helyreállitásával egyes sérülteket megmenteni. A szerencsétlenül jártak helyzetéből láthatóan a halál munkásságuk közben érte őket.

Az 1870-es évek elején a Gusztáv II-aknából a déli határvetőt harántolva, a régi külfejtéstől délre Tömedék-akna mezőjét tárták fel reményvágattal. A Gusztáv II-akna előkészített szénvagyona 1878-ban 435 000 t.

Az 1882. évi térkép szerint ebben az évben a Gusztáv és Sándor-aknák pillérén kivül a dorogi határ mentén a lefejtést már befejezték.

Tschebull szerint 1883-ban a Gusztáv-aknai mezőt a vágatpilléreken kivül lefejtették. Az 1890-es években a Gusztáv-akna, mint lefejtett terület, művelésen kivül állott

Vilmos-akna és tárók:

3 szerzős földtani könyből:

"A tokodi szénképződmény közvetlenűl a mészkőre települ. Vastagsága Hantken egyik szelvénye szerint 13,5 m, (miből 12 m tiszta szén) s ugyanő említi, hogy legnagyobb vastagságát 17,45 m-rel a Vilmos-tárnában érte el. Tschebull szerint az első időszakban az akkortájt alkalmazásban álló tűzveszélyes pillérfejtés miatt csak 4,2 m vastagságban fejtették le a szenet s ennélfogva valószínűnek tartja, miszerint nemcsak a felső telepeket nem fejtették le teljesen, hanem hogy a legtöbb esetben az alsó széntelep is teljesen érintetlen maradt. 1879 óta ugyanis az összes telepek lefejtése 9 m átlagos vastagságot adott. Egy régi bányatüz következtében abbahagyott és az 1919. évben újranyitott fejtési terület igen jól mutatta a régiek rendszertelen fejtését, de összefüggő, le nem fejtett teleprészeket nem tartalmazott.

Az ótokodi Vilmos akna első mélyműveleti keresztvágatával +127,4 m t. sz. f. magasságban mészkőben haladva 1,4 m² vizet fakasztottak. A vízbetörés ideje kb. az 1883. évbe tehető, amikor a víztükör +131,9 m-re emelkedett. Tschebull (46. p. 11.) az akna mélységét 93,5 m-nek adja meg. Ugyanerről Singer azt irja, hogy a 91 m mély aknából hajtott keresztvágattal sok vizet kaptak, a mészkőben nagy üregre is akadtak s belőle, valamint a bánya egyéb részeiből állandóan 1,2- 1,5 m² vizet kellett emelni (53. p. 79.). Benes Gyula feljegyzése szerint viszont a régi, az 1883. évben történt vízbetörés óta itt állandóan 1-2 m³ vizet emeltek.

Az 1895. évben a Vilmos-aknából a tervezett altáró számára ellenvájóvéget létesítettek, ebben az ellenvágatban a víz rövidesen annyira felszaporodott, hogy a két beépített, összesen 3,5 m³ teljesítményű szivattyú a víz emelését már nem birta.

Székely Lajos könyvéből:

A (1872-ben) Kerék-hegytől nyugatra, a Kis Gete oldalán, került lemélyitésre a századunk elején is üzemelő 53 m mély Vilmos-akna, és a 35 m-be vezetett a szállitás lebonyolítására szolgáló 245 m hosszú Vilmos-táró. A Vilmos-akna szénvagyona190 000 t volt, ami 1878-ban jelentékenynek volt mondható.

A tokodi bánya hossza 1 km, 7 nyílással közlekedett a külszínnel. Főbevájása az akkor már 96 m mély, 5,75x2,25 m szelvényű szállításra és vízemelésre szolgáló Vilmos-akna.

A szállitás a Vilmos-táró szintjéig történt 25 Le-s szállítógéppel, ahonnan a külszíni pálya végén tartályos csúszdánál ürítették a szenet az 1891-ben Tátig kiépített, később azonban csak a tokodi kisállomásig használt lóvonatú csillékben. A nagy szintkülönbség lehetővé tette, hogy a pálya hosszú szakaszán fékezéssel eresszék le a vonatot. 12 db 6,5 q-в űrtartalmú csille képezett egy vonatot. A pálya 6 kg-os sínekből épült és 1,2 km-ként kitérőkkel volt ellátva.

Tschebull szerint 1881-ben nagy felhőszakadás miatt a tokodi bányába áramló felszíni vizek a mélyszintet elárasztották és a vágatok felét eliszapolták.

A vastagtelepi fejtések tökéletlen tömedékelése következtében fellépő bányatüzek és fejtési űrben összegyűlő gyúlékony gázak a tokodi üzem súlyos, megoldatlan kérdését jelentették. Guckler Győző banyakapitány jelentése szerint a gyúlékony lég keletkezésére az a vélemény alakult ki, hogy a régi vágatokban visszahagyott támasztófa oszlopok a fedőben erjedő melegség következtében lassú, nem tökéletes égésbe jönnek. Ezáltal nemcsak füst, hanem olyan gáz is keletkezik, amely levegővel érintkezve meggyullad, durranást idéz elő. Ezt ismeretlen ok (pl. a régi fa vizzel locsolása), mint az 1883. április 18-án történt, vagy a beállott gázfejlődés segíti elő.

Az 1882. évi térkép szerint a Vilmos- és III. aknamezők előkészítés alatt állottak s a fejtés már kezdetét vette. Az emlitett tűz a III. mezőben történt. Mivel a fejtés régi vágat mellett volt, ahonnan füst áramlott, az égő támasztó oszlopot vizzel locsolták. A régi műveletek közelében dolgozó négy munkást és aknászt régi vágat felől durranás kíséretében kicsapódó láng földreteperte és megégette (1883. április 18-án) .

1883-ban a továbbmélyitett Vilmos-akna 127,4 m szinti keresztvágata 1,4 m²/perc vizet fakasztott s az 131,9 m szintig emelkedett. Tschebull 1886-ban megjelent értekezésében nem emlékezik meg a Vilmos-akna triász mészkőben közeljövőben esedékes továbbmélyitéséről, s a vizbetörést csak az 1889-ben Budapest vízellátásáról szóló tanulmányában tárgyalja. Ebből következtethetően a vizbetörés időpontja 1886-1888-ra tehető. A vízforrás 4,5 m magasra emelkedett saját nyomása által, úgyhogy az állandó vizszint 127,4+4,5m= 131,9 m volt ebben az időpontban.

A III. mezőben már csak az alapközle feletti 7 a magasság lefejtetlen, amelyet 1886 közepéig lefejtenek.

A mélyebb szinteket 100 a hosszban ereszkékkel feltárták, de a mélypontot nem érték el. A mezőt a Vilmos-aknából tárták fel s néhány m-rel továbbmélyítve vizemelésre és gépi szállitásra rendezkedtek be. A számított 560 000 t szénvagyon 10 évre elegendő.

Az 1890-es években a bányászat már a kerékhegyi déli vető lezökkent telepében, III-aknától nyugatra és a Vilmos- aknában folyt.

1893. január 25-én 20 ember halálát okozó szerencsétlenség történt a tokodi bányában. A bányatűz lefolyását György Albert bányamérnök, valamint a tűz kivizsgálására felkért Stegl Károly és Gianone Virgil bányamérnök szakértők jelentéséből ismerjük.

A műszakkezdés ebben az időpontban du. 6 órakor volt. 1/2 12-kor a III. sikló 4. emeletétől nyugatra ácsoló két munkás az alapnyíláson levő felőrnek jelentette, hogy fent gázömlés van. Alig ért fel a felőr, lángbaborult a munkahely és égési sebeket kapott. A veszélyről értesitett munkások egy része az V. tömedék aknán át kimenekült, másik része a tűz eloltására visszamaradt. Csak az ÉNy-i feltárásban lettek a gáz és tűz áldozatai többen, mert elbízták magukat. Pl. Holicska Ferenc társát a tűzhöz küldve visszatért munkahelyére, ahol meghalt. A 14. emeleten dolgozó hét bányász is a vájatvégen maradt, holott három menekülő bányász felszólította őket menekülésre. Ezeknek azt a választ adták, hogy majd elmúlik a füst. Az értesítést adó három bányász meg is menekült.

A légáram az V. tömedékaknán és fúrtlyukaknán húzott be, míg a kihúzó légáram a Vilmos-akna és táró volt.

A bányatüzet nem ácsolatba akasztott lámpa lángja okozta, mint azt egyesek feltételezték, Légrobbanás sem történt, mert rombolásnak nyoma sem volt. Meggyulladt gázok akadálytalanul futottak a tűz kitörési helyétől keletre és észlelhető volt az ácsolatokon, a hidegebb tárgyakon (vágányzat, csillekerék) lerakódott finom korom és a víztócsákon úszó szürkés bevonat.

A tűz a déli III-as mező 5-6. emeleti vágataiban tökéletlen égés következtében, mint azok mellékterméke, keletkezett. Ülepedés miatti omlás rázkódtatása a 4. emeleten utat nyitott a tűznek, meggyújtotta az ácsolatokat és a felső szint üregeiben összegyűlt nagy nyomás alatt álló gázok kiömlésére adott alkalmat.

Három gáttal zárták el a levegőt a tűztől. A tűzvédelmi munkálatok 26-án 6 órára készültek el. A mentésben az egész kerület résztvett. 20 munkás halálát fulladás okozta, egyesek égési sebeket is szenvedtek.

A szerencsésen megmenekült Rupig Antal vallomása szerint a tűzről tudomást szerezve, a 8.-14. emelet között levő munkahelyükről nem menekültek, mert azt hitték, hogy nincs nagy veszély. Mikor a füst erősbödött, a 7. emelet felé menekültek, de nem tudtak kijutni a bányából. Tizenketten visszamentek a 14. emeletre és az oda szolgáló átjáróutat elzárták. Kiáltozást hallva még egy embert felhúztak. A füst azonban erősebb lett, mire vezetésével többen megkísérelték a menekülést, hármuknak többszöri elesés után sikerült a Vilmos-tárón át kijutni.

A vállalatot 50 Ft birsággal sújtotta a bányakapitányság, mert a halottak között 14 éven aluliak is voltak ketten, s így kiderült, hogy a vállalat nem tartja be a tiltó rendelkezést.

A tűz miatti szerencsétlenségek sorozatában meg kell emlékeznem az 1896. április 22-én műszakváltáskor a 8-as szint egyik tömedékgurítóján keletkezett tűzről, ami átterjedt a 14-es szintre is és három munkás halalát okozta. Makker István testét nem sikerült megtalálni."

Az altáró 1896-ban történt megépítése illetve használatba vétele után, a Vilmos-akna már csak a szellőztetés szolgálta.Felszerelték egy gőzmeghajtású szellőztetőventillátorral, de mivel nagy volt a fogyasztása keveset használták.