Jó szerencsét!
Arra gondoltam, hogy aki végigolvasta az eddigi bejegyzéseimet, talán szeretné megismerni mi, hol volt a régi bányaműveletekből. Tulajdonképpen ennek a bemutatására jött létre a Bányászkör és ezen belül a Erzsébet-akna-kör.
12 km, 330 méter pozitív szint
(A színes vastag szövegrészek linkek, ahol az adott helyről több információhoz juthatsz!)
A kör bejárásával a lenti érmet tudjátok megszerezni.
A régi érem képe, amennyiben még ezt gyűjtöd: Klikk!
A többi kiskör és a nagykörök bejárárásával juttok hozzá a teljes éremkollekciónkhoz.
A kör térképe az ellenőrző pontokkal, nagyítható térképet a honlapunkon találtok:
Bejárása közben a Gete oldalában haladtok, majd megpihenhettek a Csolnokon a Telepi-kocsmában és közben megnézhetitek a Bányászmúzeumot, majd Miklósberken keresztül értek vissza Tokodra.
Tokod központjából indulunk, a kódot a buszmegálló esőbeállójának hátulján valamint az emlékfa oszlopán találjátok. A sarki épületben kiállítást nézhettek meg melynek része a bányász emlékszoba is. (1. ellenőrző pont).
Fotó: Gordos Árpád
A templom mellet látható a Bányászhalottak emlékműve.
Innen a Kossuth Lajos után haladunk majd jobbra a nyíllal jelölt Deák Ferenc utcára térünk. Az utca végén balra kanyarodunk a Béke utcára, erről pedig jobbra a Flórián István utcára. Itt a Hadifogolytábor Emlékművét nézhetjük meg.
Az emlékmű mögötti földútra térünk és azt követjük úgy, hogy melletünk baloldalon végig kerítés legyen. Egy furcsa pihenőhely után jobbra, egy el nem készült mesterséges tavacska mellet haladunk el majd erről balra derékszögben egy rövid meredek úton csatlakozunk be a balról érkező szekérútra és ezen egyenesen haladunk felfelé,a néhol mély árokban, egészen a pihenőpadig. Tovább haladva érünk be a Gete alatti erdőbe. Követve az út természetes kanyarulatait, egy egyre keskenyedő ösvényen érjük el a Cigány-völgy mély vízmosását.
Megkönyítendő az útvonal követését két bányászkörös útjelző táblát is kihelyeztünk. Innentől hosszan emelkedik az út, amíg el nem érjük a fennsíkot. Több erdei utas is keresztezünk, de mi haladjunk mindig tovább egyenesen egészen Csolnok határáig a Vadasparkig. (2. ellenőrző pont).
Kiérve a Gete utcára jobbra fordulunk, majd a Mesefa után...
ahol lehet balra térve érjük el a Szent Borbála templomot. Ezt megkerülve keresztezzük a műutat és érkezünk meg a Telepi kocsmához és a múzeumhoz. (3. ellenőrző pont.)
Innen a sportpálya mellet indulunk a földúton lefelé, majd a következő lehetőségnél jobbra rátérünk a volt Homokvasút nyomvonalára, átmegyünk a híd alatt (Itt emléktábla található), majd követve a nyomvonalat haladunk addig, amíg nem találjuk meg az aknához felvezető enyhén meredek jobbos letérést. A kis domb tetején egy vadászház mögötti ösvényen közelíthetjük meg a volt Auguszta-akna helyszínét. (4. ellenőrző pont.)
Megkerülve a mezőt érünk vissza a vasút nyomvonalához. Erre jobbra rátérve haladunk míg el nem érjük a keresztező villanyoszlopsorral szegélyezett utat. Itt jobbra fordulunk és haladunk kanyarogva majd egyenesen addig felfele míg bele nem torkollunk a keresztező útba. Balra térve érjük el a Miklósberek emlékhelyet.
(5. ellenőrző pont.)
Leereszkedünk az árokba, majd lefele haladunk tovább. A bányászkör jelzésnél balra térünk és követve az utat érünk fel a keresztező erdei úthoz ahol jobbra fordulunk. Haladunk egyenesen míg a szemben jól látható jelzésnél jobbra térünk. Innen végig lefele haladva egy árok útban érünk le a kis tóhoz, majd a kék jelzésen gyalogolva érünk vissza Tokodra a kör végpontjához. (5. ellenőrző pont.)
Jó szerencsét!
2024.06.22.
Előzmények:
Bányászat történelem 57. Tokod és Tokodaltáró bányászata 1812-1990
Bányászat Történelem 58. Tokod, Erzsébet-aknák 1891-1971
Bányászat Történelem 59. Tokod és Tokodaltáró, Községi bányák 1861-1895
Bányászat Történelem 60. Tokod, Sashegyi-akna 1920-1938
Bányászat történelem 61. Tokod, Tokod-ebszőnybánya I. Régi ebszőnyi bányák 1854-1925, 1940-1976
Bányászat Történelem 62. Tokod, Tokod-ebszőnybánya II. Új-ebszőnyi bánya 1971-1990
Bányászat történelem 63. Tokod, Tokod-ebszőnybánya XVII-XVIII-as akna 1924-1971
Bányászat történelem 64. Tokodaltáró,Ó-tokod Kerék-hegyi bányák I.rész 1812-1871
Bányászat történelem 66. Tokodaltáró, Tokodi-altáró I.1896-1968
Bányászat történelem 67. Tokodaltáró, Tokodi-altáró II. Vízbánya 1972-2001, 2007-
Bányászat történelem 68. Tokodaltáró, XV-XVI-os-akna 1949-1968
Alapozó bejegyzések: