Jó szerencsét!
A Teréz vagy másképp III-as aknáról igen kevés forrásunk van. Ami külön érdekes, hogy egyetlen fénykép sem került elém az aknáról. Ez főleg azért furcsa, mert mint olvashatjuk 1941-ben tömedékelték el.
FRISSÍTÉS!!
A Csolnoki Bányász Hagyományőrző Egyesület publikálta Jeges Ernő festményét ami 1933-ban készült.
Hátérben a temlomtorony és a Mókus-hegy.
Az akna helyét a már szokásos térképvetítéses módszerrel lehetett meghatározni. Így járhattunk, sőt ti is járhattok a helyén, ha bejárjátok a Borókási-körünk útvonalát. Az akna GPS pozíciója: 47,6929251 18,704419 illetve ennek kb 25 méteres környéke.
A piros keret a Teréz-akna, a sárga keret az Auguszta akna, a kék csík a Bányászkör útvonala. A barna vonalak a földalatti vágatok, a citromsárga pedig a Homokvasút nyomvonala.
Schmidt Sándor könyvéből:
"Még 1910 évben fúrásokkal kerestük részben az Annavölgyről feltárt s lefejtett Steinriegel-bányamező folytatását, részben Auguszta-aknánk déli fővetője fölött a telepet......itt helyeztük el Teréz-aknánkat. Az akna a 36. méterben harántolta az 1'8 m vastag oligocén telepet, alatta a fekü triász mészkő helyett 40-42 m-ben mészkőrögöket talált másodlagos helyen s alattuk rendes fedőrétegek, majd 90 m mélységben a szabályos 13,3 m vastag eocén széntelep következett. Az aknát most már az altáróhoz kívántuk kapcsolni, s a lyukasztás 1927 június 11.-én be is következett, annak kifalazásával azonban még nem készültünk el, mikor az augusztai nagy vízbetörés történt. Ez új támadási pont azonban így is óriási szerencse volt, mert Auguszta-akna létszámából 285 ember
talált elhelyezést Teréz-aknán....Teréz-akna mezője most már gyorsan fejlődött: az altáró felett a 4- 179
m szintig terjedő 1,019.850 q szén vagyont 1928 októberig fejtettük le."
1910. Teréz akna telepítése (III-as akna).
1927. Június 11-én Teréz-aknát (Ill-as akna) bekötik a dorogi alagútba.
Térkép Székely Lajos könyvéből.
1927. Szeptember 20-án Auguszta-akna elfullad (43,2 m3/p). A víz az annavölgyi műveleteket is elárasztja. Október 17-én meg-kezdik a cementálást, majd
1928. március 6-án a víztelenítést, ami június10-én fejeződik be. A termelést Teréz-aknára
koncentrálták.
1941. Lefejtik Teréz-akna és a Teréz lejtakna pillérét, „U ”-mezőben a —7 és a + 34-es szintek között fejtenek.
Teréz-aknát betömik.
Jó szerencsét!
2023.08.25.
Csolnok bányászata:
Bányászat történelem 18. Csolnok bányászata, általános ismeretek
Bányászat történelem 19. Csolnok, Miklósberek csolnoki területről 1795-1881
Bányászat történelem 20. Csolnok, csolnoki területről 1905-1975
Bányászat történelem 21. Csolnok, Auguszta-akna 1905-1923
Bányászat történelem 22. Csolnok, Borókási-táró és a Reimann-altáró csolnoki szakasza. 1940-1988
Bányászat történelem 23. Csolnok, Frischmann-akna 1870-1913
Bányászat történelem 24. Csolnok, I. (Reimann)-akna 1915-1941
Bányászat történelem 25. Csolnok, II-akna 1923-1966
Bányászat történelem, 11. I. közbevetés Alois Fischer 1788-1861
Alapozó bejegyzések: