Bányászkör Instant Túrák

banyaszkor

banyaszkor

Bányászat történelem 9. Annavölgy, Anna-tárók, Vincze-táró, Móricz-légakna 1815-1866

2023. április 28. - Fődíszpinty

Jó szerencsét!

A https://banyaszkor.hu/leaflet/2 térképünkön megtalálható a három helyszín hozzávetőleges helye.

A lentebb idézett szövegekben az  "Anna-táró" kifejezés,  Anna-táróknak értendő, hiszen a térképeken jól látszik, hogy három helyen is volt nyitva táró Anna-táró néven.

Mint látható a felszíni közigazgatási határ annavölgyi oldalán vagyunk. A térkép a hozzávatőleges helyeket jelöli.

A piros karika a Vincze-táró, (itt megtalálható a "Zsigmondy-lejtakna bejárata ami a Vince-táró körülbelüli helyén van". /Kollár Attila./)a kék pedig a három Anna-táró. A jobb felső sarokban pedig a Móricz-légakna látható.

inkedscreenshot_20230607_123256_locus_map_classic.jpg

 

A három helyszín több okból is egységben kezelendő. A történetük az 1800-as évek elejére nyúlik vissza ezért nagyon kevés forrásanyagot találtam. 

1815-ben kiadott térképen már szerepelnek a tárók és a légakna, az oligocén Anna-telepet művelték. Így jogos a feltételezés, hogy már korábban is, tehát 1815 előtt léteztek e fenti tárók.

1866-ban az Anna-telep bányászata megszünt. ( Pauer Gyula 1905 BKL ). Konkrét információ a tárók és a légakna bezárásáról nem található. 

Schmidt Sándor könyvéből:

"Sárisáp község területén a Metternich-Sándor-uradalom birtokán, a Gete-hegytől délnyugatra fekszik a szénmedence legrégibb bányászatának helye, vízmosásos, erősen szaggatott völgyben."

Miklósberek területét írja le a szöveg, ezen keresztűl túráznak a Bányászkör teljesítői. Ha a felszíni határokról beszélünk akkor az annavölgyi terület nem a Gete alatti völgyben, hanem a völgy és Annavölgy közötti domb Annavölgy felöli oldalában volt. A Csolnok-Annavölgy közötti felszíni határ ezen domb gerincén húzódott. A határvonal jó közelítéssel a volt homokvasút nyomvonala. 

"A bányászkodást a vízmosásokban talált oligocén szénkibúvásokon kezdte gróf Sándor Móric s folytatta 1868-ig, amikor a szén tulajdonjogát Dräsche Henrik vásárolja meg, ki már előbb megszerezte a szomszédos csolnoki szénterület bérletét is, s ez időtől a bányászat egy vezetés alatt fejlődik tovább.
Legrégibb adatunk a 3. számú ábrában bemutatott bányatérkép, mely 1820-ban készült..."

A lenti térkép elemzését az alábbi linken olvashatjátok:

http://www.annavolgy.hu/banyaszat/banyaterkepek/banyaterkepek.html

 

kepernyokep_2023-03-06_144746.png

Kollár Attila megtalálta a térképen az 1815-ös dátumot így itt Schmidt Sándor tévedett 5 évet.

Frissítés: Egyeztetve Kollár Attilával és figyelembe véve az életrajzi bejegyzést minimum zavaros az időrend. Fischer 1820-ban költözött Sárisápra, a térképen viszont nem szerepel csak egy rosszul olvasható 1815 vagy 1818-as dátum. 

"...már meglehetősen kiterjedt művelésről tanúskodik, s mutatja azt is, hogy a bányászat céljait akkor már több épület szolgálta.
Az oligocén telep kibúvásán két táró épült, az Anna- és Vince-táró melyek ca 8000 m2 területen tárták fel a széntelepet. E bányaműveletek szellőztetésére Móric nevű légaknát is mélyítettek. Tschebull szerint 1800—1820 évek között 143.700 q szenet termeltek ki Annavölgyön, amit e térkép valószínűvé is tesz, mert a lefejtettnek jelzett 8000 m2 területen 1,50—1,70 m szénvastagságot véve alapul, e mennyiség tényleg kitermelhető volt."

Székely Lajos könyvéből:

"A bányászat fejlődése 1815. évtől nyomon követhető térképdokumentációk alapján. Méllyítés alatt állott a Franciska-akna. ( ez csolnoki terület alatt volt ) A műveletektől délre, közvetlenül a sárisápi határ mellett kutató aknával megütötték a szénteľepet. ( Ez most Annavölgy közigazgatási területe. ) E kutatás lehetett alapja az annavölgyi Anna-mező bányászatának, melyet az 1820. évi térkép szerint térkép szerint az Anna és a Vilmos táróval tártak fel."

Fontos megjegyeznem, hogy a források nagyon sokszor más névvel illetik ugyan azt a helyszínt. 

Itt valószínüleg a többi forrás szerinti Vincze-táró neveződik át Vilmos-táróvá.

Jó szerencsét!

2023.04.28.

Annavölgyről szóló bejegyzések:

Bányászat történelem 8. Annavölgy Bányászata általános ismeretek

Bányászat történelem 9. Annavölgy, Anna-tárók, Vincze-táró, Móricz-légakna

Bányászat történelem 10. Annavölgy, Ferenc József és Paula (Gép)-akna Bányászat történelem 12. Annavölgy, Leontína- és Móricz-táró

Bányászat történelem 13. Annavölgy, Pálinkás-táró 1924-?

Bányászat történelem 14. Annavölgy, X-es akna 1940-1975

Bányászat történelem 15. Annavölgy, Vilmos-akna és Samu-táró 1875-1906

Bányászat történelem, 11. I. közbevetés Alois Fischer 1788-1861

Alapozó bejegyzések:

Adatok, képek rendszerezése.

Földtan 1.rész

Földtan 2.rész

Források

Szakszavak

Vízveszély

Egyéb veszélyek

 

A bejegyzés trackback címe:

https://banyaszkor.blog.hu/api/trackback/id/tr6818065258

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása