Bányászat történelem 15. Annavölgy, Vilmos-akna és Samu-táró 1875-1906

2023. június 09. - Fődíszpinty

Jó szerencsét!

Vilmos-akna a mai Kultúrotthon épülete helyén volt, a Samu-táró pedig a Gesztenye fasor előtti területen:

Fotó: Annavölgy honlapjáról (A fotó, bár annavölgyiként van nyílvántartva néhány hozzászóló szerint nem ott készült.

A táró, az akna, majd késöbb a Reimann-altáró annavölgyi ága együtt biztosították 1875 és 1927 között az itteni termelést és üzemi működést. Az innen feltárt és művelt bányaterületek, valamint a két üzemi létesítmény Pauer Gyula térképén:

1. Csolnoki terület (narancssárga

2. Annavölgyi terület (citromsárga)

3. Gete-alatti mező (lila)

4. Steinriegel-mező (zöld)

5. Vilmos-akna (kék nyíl)

6. Samu-táró (piros nyíl)

A Samu-tárót 1890-ben építették, hogy a Vilmos-akna szűk szállítási kapacitását megnöveljék.

Schmidt Sándor könyvéből:

"A szállítás fokozhatása végett 1890-ben a + 135 m szintben készült Vilmos-aknai alapközlénél 50 m-rel magasabban telepítenék a Samu-tárót"

Vilmos-akna életének föbb eseményeit már több forrásunk is tárgyalja. Látszik, hogy az adatokat itt sem sikerül pontosítani.

Az feltételezhető, hogy a Vilmos-akna létesítése 1875-ben kezdődött és az üzemszerű működés 1878-ban már zajlott.

Időrendbe szedve ezeket a következő történet rajzolódik ki:

Tóth Tibor könyvéből:

"1875-ben mélyítik le Vilmos aknát."

Schmidt Sándor könyvéből:

"Dräsche három mélyfúrást végeztetett Csolnokon (ez így nem biztos hogy igaz, mert az akna Annavölgyön volt tehát Csolnokon és Annavölgyön is lehettek a fúrások), melyek szerint a széntelepet megrajzolva, annak legmélyebb pontjára a Vilmos-aknát telepítette, mely 1878-ban 100 m mélységet ért el. A zsompvágatok elkészítése s egy gőzszivattyú felszerelése után kezdték meg a főkeresztvágatot, mely a széntelep helyett váratlanul a fekü triász mészkőbe jutott (még emlékszünk a vzveszélyről szóló részre, a fekü mészkő megközelítése nem tanácsos) s még abban az évben víz alá került. A víz az aknában 50 m magasságra emelkedett a ma már általánosan ismert karsztvíz niveauig, mely szintben áthatolták azután a triász mészkő kúpot, mely a fúrások által konstatált széntelep s az akna közé ékelődött.

A 100 m mély aknából +80 m tenger feletti magasságban keresztvágatot hajtottak, mellyel egy, közvetlenül a Dachstein mészkőre települt, széntelepecskét találtak. Itt ugyan lényegtelen vízhozzáfolyást kaptak, de indokoltnak látszott mégis 1m3/percenkinti teljesítményű vízemelő gépet felállítani.

Miután fúrásokkal meg volt már állapítva, hogy a mészkövön túl a széntelep megvan, anélkül, hogy csak sejtették volna a veszélyt, keresztvágattal indultak a fekü mészkő harántolására. 60 m volt a keresztvágatból elkészítve,
mikor egy robbantás után olyan nagy víztömeg tódult a vágatba, hogy az emberek szerszámaikat elhagyva menekültek. A vízmennyiség 20 m3-re becsültetett percenkint, mely gyorsan kitöltötte a keresztvágatot, s az aknában a + 126 m tengerszínt feletti magasságig emelkedett, ahol már közel 30 év óta változatlanul áll, mert a széntelepekhez ereszkékkel minden nagyobb veszély nélkül lehetett hozzáférni.

E mészkúp közbeékelődése okozta azt is, hogy a Vilmos-aknai alapfolyosóval annavölgyi területen már csak a széntelep zavartabb nyúlványait kapták meg, ellenben a széntelep szép és nyugodt része a csolnoki határ alá
húzódott."

Székely Lajos könyvéből:

"Üzemi események közt megemlítésre méltó az 1893. április 23. bányatűz, amely az annavölgyi II. aknát elhamvasztotta. A 35 m mély légakna 1,5 x 2 méteres méretben készült, s keményfával volt kiácsolva. Az akna alján beépített légkemence 6,5 méter hosszú kűrtője az aknában állott. A tüzet feltevés szerint a tűzből kipattanó szikra okozta. Az akna teljesen kiégett és a helyén 11 m mély üreg keletkezett, amit betömtek. Néhány napig a Samu-tárói alapközlét el kellett zárni. A légkemence közelében tartózkodó Vargha András, Végh János csillések, Dernosechk János tűzőr hulláját csak két nap múlva találták meg a helyétől 40 m-re, lámpáját 20 m-re. Bizonyára az akna beszakadása alkalmával támadt légnyomástól lámpája kialudt, s a sötétben elvesztve tájékozódó képességét, eltévedt és a melegtől összeesett. Égési sebeket Is szenvedett. Az aknát előlírás szerint ki kellett volna falazni"

"Még a múlt század végén (tehát 1898 körül) a Vilmos-aknai alapközle 440. m-ből, a Móricz-telep keresztezéséből csapásmenti kutatást indítottak, s a Magos-hegy északi és nyugati oldalához köpenyszerűen simult teleprész feltárására." (Ez volt a Steinriegel bányamező). A szárnyakon a telep külszín alatt kb. 20 m mélyen feküdt. Mivel az esőzések és hóolvadás vize nagy tömegekben áramlott a bánya folyosóiba 1916. tavaszán egy ily beáramlás az alapfolyosót csaknem teljesen beiszapolta, a bányarész művelését abbahagyták.

"A mélyszinti főszálltó folyosó hossza 1902-ben 2,5 km az aknától, és az összes szénvagyont 3.7 millió tonnára becsülték."

"1903-ban a Vilmos-aknai alapközléről feltárt Steinriegel bányamezőre egy ereszkét mélyítettek, s így megindult itt is az annavölgyi terület alatti bányászat, mert a Magos-hegy körül települt bányamező egy része az annavölgyi terület alá is húzódott."

Pauer Gyula BKL cikkéből:

"Az 1904. évi átlagos napi /24 órás/ szállítás....Vilmos-aknán 1002 csille szén és 219 csille meddő volt."

Székely Lajos könyvéből:

"1906-ban, amikor az Auguszta-akna (Csolnok) elérte a széntelepet, a csolnoki bányarészt felhagyták és tűzgáttakal elzárták."

A szenet 1906-ban három helyen szállították ki a bányából (itt kettőt emelek ki):

1. Vilmos-akna 50 m mélységéből 30 HP-s gőzvitla emelte ki az alapközlén Ióval odaszállított szenet;
2. Samu-táró lóvontatással szállította a szenet a 185 m-es szinten"

Schmidt Sándor könyvéből:

"1911-ben elérték az Auguszta-aknát elválasztó vetőt. Feltárás alatt állott a Gete-hegyi bányamező."

Schmidt Sándor könyvéből:

"1912-ben igyekeztünk Annavölgy üzemét modernizálni, s elsősorban a rengeteg költséget emésztő lószállitást kiküszöbölni, s ezért 6 darab kis benzinmozdonyt szereztünk be, melyek közül kettő ellátta a Vilmos-akna alapközléjének szállítását, kettő a külszíni vontatást, egy-egy pedig tartalékban állott. Vilmos-aknát, melynek fenntartása drága s gépi berendezése egészen avult volt, lejtős aknával cseréltük fel, mely 20° dőlésével s végnélküli kötelével nyugodt üzemet biztosított."

Székely Lajos könyvéből:

"A termelés súlypontja mindinkább az északi fővágattal bekapcsolt Gete-mezőre terelődött át. 1914-ben a feltárt hossz 900 m. A világháború okozta szakmunkáshiánnyal párosult termelési hajsza miatt elhanyagolták a fenntartást. Az előkészítő vágatokat egymás mellé telepitették, össze-vissza lyukasztották a bányamezőt. Az így fellépő öngyulladás miatt el kellett gátolni a folyosókat. Jellemző, hogy 50 csapatból 1914-ben csak 5 volt fejtésen.

(Ha jól sejtem a többiek viaskodtak ez elemekkel és a fentartással.)

Schmidt Sándor könyvéből:

"Az annavölgyi bányászattal összefüggő események között felemlítendőnek tartom — bár lulajdonképen már csolnoki területen történt — az 1914 január hó 24.-én történt bányatüzet és robbanást, mely különös példája annak, hogy a bányászatban milyen véletleneken múlik sokszor az emberek sorsa."

A fenti eseményt részletesen elemzi Schmidt Sándor, aki egy véletlen folytán pont üzemvezetői látogatáson volt a bányában. Ezt a részletes leírást a bejegyzés végén olvashatjátok.

"Egy másik — hála a jó Istennek — hasonlóan szerencsésen végződött robbanás és tűz az annavölgyi lejtakna alatti benzinmozdonyszínben történt 1916 március 13.-án."

Székely Lajos könyvéből:

A Steinriegel bányamezőben: A szárnyakon a telep külszin alatt kb. 20 m mélyen feküdt. Mivel az esőzések és hóolvadás vize nagy tömegekben áramlott a bánya folyosóiba, 1916 tavaszán egy ily beáramlás az alapfolyosót csaknem teljesen beiszapolta, a bányarész művelését abbahagyták.

1927.szeptember 20-án 11 órakor...történt 43,2 /perces vízbetörés (Csolnok Auguszta-aknában) nem csak az üzemmenetet bénította meg, hanem átterjedt Annavölgyre is és elárasztotta a bányát.

Ezután 1940-ig a X-es akna megnyitásáig nem folyt bányászat annavölgyi területen.

Utóirat:

1914 január hó 24.-én történt bányatüz eseményei Schmidt Sándor könyvéből:

A térkép és a szöveg együtt érthetővé teszi a történetet.

A bányamezőben 45 emberünk volt műszakon az említett napon, mikor reggel jelentik Kovács Béla főmérnök üzemvezetőnek, hogy az A. gurítóban tűz keletkezett. A gurító egy része ugyanis vető mentén haladt összemállott
törmelékes szénben, mely az oldalakból kipergett s az igy keletkezett üreg melegedni kezdett, majd az izzóvá vált széntől a gurító ácsolata is tüzet fogott. A bányamester a gátkészítő csapattal felülről vizet öntött a gurítóba, a tüzet eloltotta, úgy, hogy a gátvájárok a guritót deszkaköpennyel látták el, hogy a mögé iszaptömedéket adva, a tüzet véglegesen elintézzék. Kovács főmérnök a helyszínére érve, a helyzetet már nem találta veszélyesnek, s Gárdonyi bányamestert a munkahelyek bejárására küldvén, maga maradt a guritóban a tűzmentesítési munka befejezésének sürgetésére.

A C. léggurító ventillátorja az I. és II. légajtók bezárása folytán az A. gurítón át olyan huzatot okozott, hogy égő lámpával ott átmenni alig lehetett, s miután az ott dolgozók féltek attól, hogy a nagy léghuzam az imént eloltotttüzet feléleszti, valószínűleg parancsot küldtek a két légajtónak részbeni megnyitására.

A reggeli jelentésekből nem értesülhettem a tűz részleteiről, csak azt tudtam, hogy Kovács főmérnök korábban szállott be a bányába s igy rendes bányajárásra indultam Annavölgyre s egyedül haladtam befelé. A D. elágazási
pontnál elhaladva valaki jelenti nekem, hogy az ajtók már nyitva vannak. Nem tudván semmi részletet a tűzről, sem annak helyéről, nem érdekelt a jelentés, annak okát sem tudtam s tovább mentem. Mikor az E. pontnál lehet-
tem, hatalmas robbanást érzek, sötétben maradva lámpámat meggyújtottam, s most már szaladtam befelé. Néhány lépés után 3 ember jajveszékelve, azonban sérülés nélkül, vezet egy lovat kifelé, de felvilágosítást adni a robbanás helyéről nem tudtak. Kiküldve őket tovább haladtam s találkozom Kovács főmérnökkel, ki megégve, mindenáron ki akart magával vinni. Jelentéséből megtudtam, hogy a gurítóban robbanás történt, s most füst- és gázok tódulnak fel az alapfolyosóra, elzárva a hátul légzsákban dolgozó 45 embernek s a bányamesternek útját, kiket megmenteni nem lehet. Kovács Bélát megnyugtattam azzal, hogy a guritóig előrehatolok, ő csak menjen haza, s kezébe adtam egy cédulát, melyen a tatabányai mentők sürgős ideküldését kértem. Az A. gurítóhoz érve, annak egész szelvényén át tódult fel a füst s haladt hátra a bányamező, illetve az A gurító felé maga előtt hajtva mind beljebb és beljebb a bentrekedt embereket. 11 ember az I. ereszkében húzódott meg, a bányamester 34 emberrel mind jobban hátrált a vájvég felé. E siralmas helyzetben széldeszkát kezdtem összehordani, hogy a guritót letakarjam, s így valahogy a füst kitódulását csökkentsen, amikor egyszerre eszembe ötlött a bejövetkor hallott jelentés, hogy az ajtók már nyitva vannak s az odaérkező aknászt, kit Kovács Béla utánam küldött, rohamlépésben parancsoltam vissza az I. és II. légajtó bezárására. Az ajtók becsukása után az A. gurítóban azonnal lefelé kezdett áramlani a levegő, s a közle talpán keskeny tiszta csík mutatkozott. Négykézláb másztam a gurító mögé az emberek felkeresésére. Pár méter távolságban egy ló hullájára akadtam, s mögötte feküdt ájultan a kocsis, azt áthúztam a gurítón innen a friss levegőre s visszacsúsztam az I. ereszkéig, ahol kiáltásomra választ kaptam s hívásomra az ott összegyűlt emberek, kik közül csak egy volt jobban megégve a robbanástól, ember-
hez nem méltó ordítással bújtak elő, s vezettem őket szintén a friss levegőre. Ekkor már odaérkezett a visszaküldött aknász is 4 emberrel s együtt indultunk a többiek keresésére, s a bányamesterrel együtt valamennyit épségben találtuk meg a vájvég közelében, hol kétségbeesve számitották a perceket, mig a füst végez velük.
Mikor az elalélt emberünk magához jött, s valamennyi indult hazafelé, a ló hulláját is kiszállítottuk, s E.-nél egy gát építését kezdtük meg, hogy a tüzet a légvezetésből kizárva lokalizáljuk, illetve eloltsuk, mert tartani kellett
attól, hogy az egész alsó bányarész tűzbe kerül. E munkához már megérkeztek auguszta-aknai üzemvezetőnk s dorogi mérnökeink, pihent emberekkel, s amikor a gát már majdnem elkészült, újabb robbanás zavarta meg munkánkat, mely után füst tódult utánunk, s mi kiszorultunk az F. pontig, hol a gát építését be is fejeztük.

A második robbanás oka a ventillátor leállása volt, melynek csapágya melegedett fel, valószínűleg a forró füsttől, mely a ventillátor környékét is elárasztotta. A ventillátor kijavítása után már az F.-nél kezdett gát annyira
előrehaladt, hogy nem mentünk többé vissza az E. pontra. Az 1. és II. légajtó, a ventillátorig terjedő egész folyosó mind lefejtett régi munkák között volt, s az F. gát elkészítése után az ajtók körül képződött nagy depresszió egyszerre kihúzta a régi művelések tüzeit, s égni kezdett az alapfolyosó főtéje, füst tódult ki a G—H pontozott oldalon. Az I. légajtó előtt gátat, az F—D pontozott oldalon a kitóduló füst miatt téglafalazatot építettünk. A füstben Iv-tól légcsövön át történő gyenge szellőztetéssel napokig tartó munka rendkívül nehéz volt, de Rolh Kálmán fiatal bányamérnökünk dicséretes energiájával az mégis sikerült. Három hét után felnyitottuk az F. tűzgátat, s minden nehézség nélkül légcsöveket szerelve magunk után, az egész bányamezőt újra nyitottuk. A B. ponthoz érkezve, a légakna elkészítését forszíroztuk, mely végre 1914 április első napjaiban lyukasztott a külszínről mélyített aknácskával. Hogy mit jelentett nekünk e lyukasztás, könnyen elképzelhető, ha arra gondolunk,
hogy 300 m-es légcsővel kompresszor nélkül 900 m távolság volt a K. pont és a szellőztetendő léggurító között.

Kovács Béla égési sebei néhány hónapi kezelés után szerencsésen meggyógyultak, elalélt és megégett munkásunk rövidesen egészséges lett, úgyhogy e szerencsésen végződött tűzeset és robbanás eseményeire visszagondolva, lehetetlen a jó Isten különös kegyelméről megfeledkezni, mikor oly csodálatos
módon óvta meg embereinket a pusztulástól. Az explozió magyarázata a két légajtó megnyitása után az, hogy az A. gurítóban izzó szén okozta forróság, a légajtók nyitásával rövidre zárt légvezetés folytán az A. gurítóban felfelé igyekezett, s a gurítóban egyébként lefelé haladó légáramot megfordította. A tűzfészekben képződött CO gázok eddig természetesen a nagy léghuzat mellett felhígítva távoztak, míg most a gurító felső szakaszában a levegővel robbanó keveréket képeztek, mely az izzó parázstól felrobbant. Ugyanez történt a ventillátor leállásakor is."