Bányászkör Instant Túrák

banyaszkor

banyaszkor

Bányászat történelem 69. VII. közbevetés Bányászkör Tokodon, Erzsébet-akna-kör

2024. június 22. - Fődíszpinty

Jó szerencsét!

Tokodi körünk az Erzsébet-akna-kör.

Bejárása közben a Gete oldalában haladtok, majd megpihenhettek a Csolnokon a  Telepi-kocsmában és közben  megnézhetitek a Bányászmúzeumot, majd Miklósberken keresztül értek vissza Tokodra.

Tokod központjából indulunk, a kódot  a buszmegálló esőbeállójának hátulján valamint az emlékfa oszlopán találjátok. A sarki épületben kiállítást nézhettek meg melynek része a bányász emlékszoba is. (1. ellenőrző pont).

eak2.jpeg

Fotó: Gordos Árpád

messenger_creation_446038ee-cc24-4fcd-8611-9428c171ff6d.jpeg

A templom mellet látható a Bányászhalottak emlékműve.

img_20200522_164920.jpg

img_20200522_164902.jpgInnen a Kossuth Lajos után haladunk majd jobbra  a nyíllal jelölt Deák Ferenc utcára térünk. Az utca végén balra kanyarodunk a Béke utcára, erről pedig jobbra a Flórián István utcára. Itt a Hadifogolytábor Emlékművét nézhetjük meg.

img_20200507_165011.jpgAz emlékmű mögötti földútra térünk és azt követjük úgy, hogy melletünk baloldalon végig kerítés legyen. Egy furcsa pihenőhely után jobbra, egy el nem készült mesterséges tavacska mellet haladunk el majd erről balra derékszögben egy rövid meredek úton csatlakozunk be a balról érkező szekérútra és ezen egyenesen haladunk felfelé,a néhol mély árokban, egészen a pihenőpadig. Tovább haladva érünk be a Gete alatti erdőbe. Követve az út természetes kanyarulatait, egy egyre keskenyedő ösvényen érjük el a Cigány-völgy mély vízmosását.

fb_img_1718883075460.jpg

Megkönyítendő az útvonal követését két bányászkörös útjelző táblát is kihelyeztünk. Innentől hosszan emelkedik az út, amíg el nem érjük a fennsíkot. Több erdei utas is keresztezünk, de mi haladjunk mindig tovább egyenesen egészen Csolnok határáig a Vadasparkig. (2. ellenőrző pont).

img_20200803_185332.jpg

Kiérve a Gete utcára jobbra fordulunk, majd a Mesefa után...

img_20200828_120736.jpg

ahol lehet balra térve érjük el a Szent Borbála templomot. Ezt megkerülve keresztezzük a műutat és érkezünk meg a Telepi kocsmához. (3. ellenőrző pont.)

img_20221025_093824.jpg

Innen a sportpálya mellet indulunk a földúton lefelé, majd a következő lehetőségnél jobbra rátérünk a volt Homokvasút nyomvonalára, átmegyünk a híd alatt (Itt emléktábla található), majd követve a nyomvonalat haladunk addig, amíg nem találjuk meg az Auguszta-aknához felvezető enyhén meredek jobbos letérést. A kis domb tetején egy vadászház mögötti ösvényen közelíthetjük meg a volt Auguszta-akna helyszínét. (4. ellenőrző pont.)

img0500resz.jpg

Megkerülve a mezőt érünk vissza a vasút nyomvonalához. Erre jobbra rátérve haladunk míg el nem érjük a keresztező villanyoszlopsorral szegélyezett utat. Itt jobbra fordulunk és haladunk kanyarogva majd egyenesen addig felfele míg bele nem torkollunk a keresztező útba. Balra térve érjük el a Miklósberek emlékhelyet.

(5. ellenőrző pont.)

img_20200606_143016_1.jpg

Leereszkedünk az árokba, majd lefele haladunk tovább. A bányászkör jelzésnél balra térünk és követve az utat érünk fel a keresztező erdei úthoz ahol jobbra fordulunk. Haladunk egyenesen míg a szemben jól látható jelzésnél jobbra térünk. Innen végig lefele haladva egy árok útban érünk le a kis tóhoz, majd a kék jelzésen gyalogolva érünk vissza Tokodra a kör végpontjához. (5. ellenőrző pont.)

Jó szerencsét!

2024.06.22.

Előzmények:

Bányászat történelem 57. Tokod és Tokodaltáró bányászata 1812-1990

Bányászat Történelem 58. Tokod, Erzsébet-aknák 1891-1971

Bányászat Történelem 59. Tokod és Tokodaltáró, Községi bányák 1861-1895

Bányászat Történelem 60. Tokod, Sashegyi-akna 1920-1938

Bányászat történelem 61. Tokod, Tokod-ebszőnybánya I. Régi ebszőnyi bányák 1854-1925, 1940-1976

Bányászat Történelem 62. Tokod, Tokod-ebszőnybánya II. Új-ebszőnyi bánya 1971-1990

Bányászat történelem 63. Tokod, Tokod-ebszőnybánya XVII-XVIII-as akna 1924-1971

Bányászat történelem 64. Tokodaltáró,Ó-tokod Kerék-hegyi bányák I.rész 1812-1871

Bányászat történelem 65. Tokodaltáró, Ó-tokod Kerékhegyi bányák II. rész, Gusztáv (1866-1886) és Vilmos akna 1872-1908?

Bányászat történelem 66. Tokodaltáró, Tokodi-altáró I.1896-1968

Bányászat történelem 67. Tokodaltáró, Tokodi-altáró II. Vízbánya 1972-2001, 2007-

Bányászat történelem 68. Tokodaltáró, XV-XVI-os-akna 1949-1968

Alapozó bejegyzések:

Adatok, képek rendszerezése.

Földtan 1.rész

Földtan 2.rész

Források

Szakszavak

Vízveszély

Egyéb veszélyek

A bejegyzés trackback címe:

https://banyaszkor.blog.hu/api/trackback/id/tr6618391313

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása