Bányászkör Instant Túrák

banyaszkor

banyaszkor

Bányászat történelem, 45. Kesztölc bányászata 1970-2003

2024. január 06. - Fődíszpinty

Jó szerencsét!

A Kesztölcön zajló bányászkodás sokkal rövidebb időtávot ölel fel, mint amit a többi  bányásztelepülésünknél láthattunk. Kissé eröltetve, de két részre bontható az itt folyó munka. Mindkét bánya a Pilis kesztölci nyúlványának végén látható kőbánya alatti területen volt.

Amiért mégis érdemes a történetet két részben tárgyalni, az a források, sőt a személyes visszaemlékezések bőséges tárháza. Több száz fényképből lehet válogatni, persze ez inkább a Lencsehegy II-es bányára vonatkozik. Csak ami a könyvekben olvasható az több mint száz oldalnyi dokumentum, így most a bőség zavarával küzdök. Igyekszem megmutatni egy két érdekes dolgot, s némi videós linkel tudom még közelebb hozni az itt zajló bányászatot.

A lenti képen az 1. jelölt terület feletti részen volt Lencsehegy I. és értelem szerűen a 2. jelölés a Lencsehegy II. bánya.

Fotó: Fentrol.hu 

lencse.png

A lenti szöveg Ladányi András könyvéből jól megvilágítja miért volt szükség új bányaterület keresésére és termelésbe vonására:

"A Lencsehegyi barnakőszén medence a Dorogi-medencétől tektonikailag elválasztott szénmedence, amelytől ÉK-re helyezkedik el. A szénterület Kesztölc község és Esztergom város dobogókői út által határolt külterülete közé esik. Földtani, rétegtani szempontból a Borókás területére mutat hasonlóságot Az analógiát leginkább az eocén felső- telepes összlet műrevaló vastagsági és minőségi kifejlődése jelenti, különbséget pedig a Lencsehegy területére jellemző vulkáni képződmények közbetelepülése mutat.

Az 1940-es évektől ismert a lencsehegyi szénterület kifejlődése és annak vízveszélyessége. 1955-56 években geofizikai mérések alapján a terület nagyvonalú földtani szerkezeti térképezése megtörtént. 1961 évben megkezdődött a fúrásos kutatás, ami 97 db fúrás lemélyítésével 1969 évben fejeződött be. A kutatási terület teljes egészében katonai lőtér területére esett. Emiatt a folyamatos munkavégzés nem volt biztosított. Ez a körülmény elsősorban a vékony telepi fornai rétegek mélyfúrási adatainak pontosságát érintette.

A Dorogi Szénbányák az 1960-as évek közepéig még több mint 2 M t jó minőségű szenet termelt. A 60-as évek végén az energiaracionalizálás, valamint a kiváló minőségű szenet termelő aknák (VI, XV, XVII, XII, Erzsébet-akna) sorozatos vízbetörések következtében bekövetkező elfulladása miatt a széntermelő kapacitás 75%-kal csökkent.

A dorogi bányászkodás fennmaradása érdekében a vállalatvezetésnek 1970-74 között nagy erőfeszítésekkel sikerült vállalati beruházásként két kisebb kapacitású  ( Lencsehegy I. és új-ebszőnyi bányamezőket megnyitni. Nyilvánvaló volt azonban, hogy a szénmedence hosszabb távú jövőjét csak egy nagy kapacítású és korszerű vízvédelemmel ellátott bánya megépítése szolgálja. Ennek keretében indult meg az alsó eocén szénvagyonra épített Lencsehegy II. bánya tervezése is" 

Fehér Ernő szavaival:

"Lencsehegyen valójában két bánya működött. Az öreg bányát 1971-ben saját  erős beruházásban nyitotta meg a Dorogi Szénbányák, a sorozatos bánya elfulladások következtében kieső kapacitásainak pótlására. A szűkös anyagi lehetőségek miatt, egy takarékos infrastruktúrájú, 200 et/év kapacitású üzem épült a nem vízveszélyes, középső-eocén szénvagyon leművelésére. Az 1,0 -3,0 m vastag telepeket egyedi támos, omlasztásos front és pásztafejtésekkel termelték ki. A zömmel fabiztosítású vágatokat robbantással és kézi rakodással hajtották. A bányában, a termelő munkahelyek környékét kivéve, még csillével történt a szén és a segédanyagok szállítása. Az
alkalmazott egyszerű és élőmunka-igényes technológia ellenére a bánya medence legtermelékenyebb egysége lett, ami az itt dolgozó bányászok szorgalmán kívül, a kedvező kőzetviszonyoknak és a minimális vízfakadásnak volt köszönhető. Az öreg bánya főfeltáró létesítményei, az új bánya kiépítése után, 1986-ban feladásra kerültek, mig a fejtési területek önálló bányamezőként még 1990-ig termeltek.

Mivel az öreg bánya elégtelen infrastruktúrája nem tette lehetővé a vízveszélyes alsó-eocén telepek megnyitását, ezért 1981-ben a Dorogi Szénbányák, az eocén-program keretében, bankhitelből megkezdte a Lencsehegy II bányaüzem építését. A beruházás megvalósítása nélkül a Dorogi-szénmedencében már 1990 körül befejeződőtt volna a termelés, igy a vállalatnak létkérdés volt az eocén-programban való részvétel. Talán ezzel magyarázható, hogy a beruházási dokumentáció alábecsülte a kockázati elemeket és rendkívül optimista változatban szerepeltette a termelési, termelékenységi értékeket.

Lencsehegy I. 1970-1986

Fotók: Pick József gyűjteménye

lencsehegy_pick_jozsef_gyujtemenye.jpg

Lencsehegy II. 1982-2004

legakna_torony_foto_pick_jozsef.jpg

Fotó: Molnár Márk gyűjteménye

lencsehegy_molnar_mark_13.jpg

Ez volt az a bánya ahova még nekem is volt lehetőségem lejutni. Az is lehet, hogy e látogatás alatt történt meg a  bányászati "dallamtapadás". Az sem elhanyagolható, hogy a barlangászathoz remekül lehetett használni az innen kapott akkumulátoros lámpákat (ahogy mi neveztük kutya, hiszen szűk barlangi járatokban lecsatoltuk a derekunkról és a nadrágszíjjon húztuk magunk után). Csak van némi bányász kötődésem!

A lenti képen szokásomhoz híven meghúzodva, a hátsó sorban a sárga és fehér kobakos fiúk között:

Fotó: Hohl Zoltán

fb_img_1700481085212.jpg

Jó szerencsét!

2023.12.30.

Alapozó bejegyzések:

Adatok, képek rendszerezése.

Földtan 1.rész

Földtan 2.rész

Források

Szakszavak

Vízveszély

Egyéb veszélyek

A bejegyzés trackback címe:

https://banyaszkor.blog.hu/api/trackback/id/tr5818257561

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gigabursch 2024.01.06. 12:17:35

Lencsehegy II. volt az a bánya, ahol függesztett bányavasút ment?
Basszus, három évtizede már, hogy ott jártam egyszer és utoljára...

Fődíszpinty 2024.01.07. 14:40:18

@gigabursch: Én igen, csak véletlenül került oda a kérdőjel.?
süti beállítások módosítása