Jó szerencsét!
Ez hosszú lesz, ezért két részletben olvashatjátok, az első rész az általános leírás, a másodikban földtani és egyéb térképpekel, azok magyarázatával találkozhattok.
A kép Schmidt Sándor könyvéből származik, a tokodi Erzsébet-akna területét mutatja.
Na ez az amiről nekem egy szót sem szabadna leírnom. Ez egy akkora tudományterület, hogy sokunk számára beláthatatlan. Mégis muszáj vele néhány szóban foglalkoznunk, mert külonben rengeteg mindent nem érhetünk meg a Dorogi Szénmedence bányászatának nehézségeiből.
Nagyon fontos, hogy tudjuk mi a bányászati térképeken a szintjelző méterskála értelmezése:
Ahogy tanultuk régen a 0 pont az: "Alapszintnek az Adriai tenger 1875. évben 9 hónapon keresztül mért középvízszintjét választották, amit a trieszti kikötőben a Molo Sartorio mareográfja mérései alapján határoztak meg." ez késöbb változott:
"1953-tól a Varsói Szerződés államait kötelezték, hogy egységesen a Balti alapszinttől számítsák a magasságot, így egységesítve a rendszerüket. A balti tengerszintet a Finn-öbölben, Szentpétervártól nem messze, a kronstadti kikötő vízmércéjén állapították meg. Ezt a magasságértéket a katonai térképészetben 1953, polgári térképészetben 1958 óta használjuk. A balti tengerszint 67,47 cm-rel magasabban van, mint a nadapi alapszint.
Tehát amikor azt írjuk, hogy a VIII-as akna Dorogon 450 méter mély volt, akkor az így értendő:
Felszíni nyitópont a Kálvárián +225 méteren volt az akna talpa pedig -225 méteren, így jön össze a 450 méter függőakna.
A földtani, geologiai ismeretek talán legközérthetőbben és legrövidebben Tóth Tibor könyvében vannak összefoglalva. Ezt minimum el kell olvasni, de előtte Schmidt Sándor könyvéből is idézek, csak az összehasonlíthatóság miatt.
A fenti két könyvből készítettem magam számára egy összefoglalást. Na ez az, ami biztosan nem állja ki a szakszerűség próbáját, de legalább értem :), a dőltbetűs idézetek Schmidt Sándor könyvéből, az aláhúzottak Tóth Tibortól származnak. A vastag betűs részek pedig az én értelmezéseim.
Íme:
A terület alapkőzete a dolomit tetejére rakódott dachsteini mészkő. A hegységképző erők ezt a sík, néhol 1000 méter vastagságban létrejött tengerfeneket széttörték és kiemelték, ezeknek a maradványai azok a sasbércek amiket ma is láthatunk (Gete, Henrik-hegy, Magos-hegy stb.):
"A szénmedence alapkőzetét a triasz-korszakbeli mészkő és dolomit képezi. E korszakban mély tenger borította vidékünket, melyből az akkor élt szerves lények közreműködésével mészanyag vált ki s rakódott a tenger fenekére talán 1000 m-nél is vastagabb rétegben. A kréta-korszakban ugyanis hatalmas tektonikai mozgások lépnek fel,
melyek a középkori nyugodt tengerfeneket képező dolomitra és mészkőre oldalnyomást gyakoroltak s így az megtöredezve, észak felé lebillent, a megtört egyes táblák délnek néző szélei pedig ez irányra merőlegesen, tehát nagyjából kelet-nyugati csapás irányban a térszín fölé emelkedtek. E kiemelkedett részek az esztergomi szénmedencét kelet-nyugati irányú völgyekre tagozó hegygerincek."
"Vizsgálódásunkat a 170 millió évvel korábbi felső triász időszaknál kell kezdenünk, amikor még mély tenger hullámzott vidékünk felett. E tengerben nyüzsgő kisebb-nagyobb szerves lények olyan nagymennyiségű mészanyagot „termeltek” szervezetükben, hogy az a tenger fenekére rakódva több százméternél is vastagabb mészréteget alkotott. Ebből keletkezett a (nóri emeletbe tartozó) kemény, tömött dolomit, amely a felszín felé haladva fokozatosan megy át a (raeti emeletbe tartozó) dachsteini mészkőbe. Ez a vastagpados kifejlődésű, szilánkos, kagylóstörésű, erősen repedezett kőzet alkotja a medence alaphegységének fő tömegét. Az ausztriai és subhercini hegyképződés hatására a megtöredezett táblák észak felé lebillentek, következésképp a déli peremük a térszín fölé emelkedett. így jöttek létre a megközelítőleg kelet-nyugati csapásirányú mészkőhegyeink, a Strázsa hegy, a dorogi Kőszikla, a Hegyeskő—Köves-hegy—Getehegy—Henrik hegy, a Magos hegy—Pollus-hegy vonulatai."
Erre a mészkőre rakodott rá az a védőréteg ami tök jó lenne ha mindenhol kellő vastagban alakult volna ki, hiszen ez biztosítana védelmet az alapkőzetben jelenlévő karsztvíz ellen:
"A kréta-tenger elvonulása után e kietlen sziklavidék a csapadékvíz behatása alatt nagy átalakuláson megy át, a völgyek vezetik le a hegyekről lefutó csapadékot, egyes elzárt medencék tárolják azt, s az összehordott iszapanyag, a mészkő- és dolomithegyek oldhatatlan részei rakódnak le mindenütt, ahol a víz lassúbb folyása ezt lehetővé teszi. így a mélytengeri üledékeket ez az iszapanyag, s az ezen keletkezett édesvízi növényi és állati világ váltja fel. A buja, melegebb égövi növényzet képezi széntelepünk alapanyagát."
"A kréta-tenger elvonulása után a felszínre került mészkövet a csapadék és a szél újabb évezredeken át pusztította. A júra és kréta egyébként is szerény üledékei felaprózódtak és lemosódtak. Ezek iszapja képezte a később kialakuló széntelepeink feküanyagát,a csupaszon maradt, repedezett mészkőbe pedig behatolt a víz, abban többé-kevésbé összefüggő karsztjáratokat, kavernákat, barlangokat vájt. Ezek a mintegy 100 millió éve bővülő hasadékok tárolják medencénk egyre mélyebbre kényszerülő bányászatának legfőbb veszélyét, az egyébként igen értékes,de kihasználatlan karsztvizet. Ilyen a feküre települt az alsó eocén (paleocén) széntelepes rétegsor,amelynek a buja, meleg égövi növényzet képezte alapanyagát."
Megérkeztünk a fentről nézve legalsó széntelepkehez, ezek az alsó eocén (paleocén) telepek.:
"Sokszor felvetődik a kérdés, miképen lehetséges az, hogy egy és ugyanazon szénmedencén belül a szén minősége más és más, sőt a széntelep tagozottsága is változó? Könnyen megtaláljuk e kérdésre a feleletet, ha lelki szemünk elé idézzük a magas mészkőhegyekkel egyes völgyekre tagolt, helyenként teljesen elzárt medencéket azzal a dús flórával, mely a melegebb éghajlat alatt virágzott. Egy-egy felhőszakadás lehordta a hegyek kimosott iszapját lerakta az élő növényzet közé úgy, hogy a növényi részek összekeveredve ez iszappal, tisztátalanok lettek s már csak palás szén keletkezhetett belőlük, melyeknek nagy hamutartalmát éppen ez az iszap adja. Helyenként az iszap eltorlaszolta a völgy vizének lefolyását, s egy-egy édesvízi láp, sikér tó képződött telve apró csigákkal (Bithynia carbonaria, Melanopsis dorogensis), Chara-moszatok kölesszem nagyságú terméseivel. A tó vizének mésztartalma leülepedett s az állatvilágot magába zárva, letakarta a már előbb képződött növényréteget. így találjuk széntelepünkbe ágyazva a vékonyabb-vastagabb édesvízi mészkőrétegeket.
Ha vizsgáljuk széntelepünket, látjuk, hogy a medence széle felé mindenütt palásabb a minőség, világos a mondottak után, hogy a hegyekről lefutó iszap itt okozta a legtöbb zavart, mert itt volt legelőször alkalma a növényzet közé lerakódni, s így szenünk minőségét befolyásolni. (Mogyorós, Tokod, Ebszőny, Sárisáp palásabb szene.)"
"Azon a területen, ahol a szénképződés folyamatosságát nem zavarta meg a tenger újabb előnyomulása, egy nagy vastagságú (6—12 m) főtelep és egy vagy több (1—3) kisebb vastagságú és gyengébb minőségű fekütelep alakult ki. Ilyen például Dorog, Borókás, és ilyen Csolnok területének egy része (U-mező) is. Gyakori a három telepesnek nevezett kifejlődés. E telepcsoport kialakulásakor az eocénkori lápvilágot az időszakonként előnyomuló tenger lepte el és a lápok édesvizével keveredve egy sajátos elegyesvízi állatvilág kifejlődésének adott lehetőséget. Ennek az állatvilágnak mésztartalmú maradványai és a hegyek lemosott iszapanyaga alkotta az egyes szénpadokat elválasztó mészkő, illetve márgabeágyazásokat. így magyarázható például a sárisápi, az annavölgyi és nagyrészt a csolnoki széntelep Paula, Móric és Leontina padokra való tagozódása"
Ezután újra a sósvíz vette át az uralmat és elborította a területet, meddő vagyis fedő réteget képezve a paleocén széntelepek fölé vagy másként nézve fekü réteget képezve a következő széntelep alá:
"Ha tovább követjük gondolatban a medence történetét, ahhoz az időszakhoz érünk, mikor a tengervíz mind nagyobbarányú előnyomulásával a leírt édes- és vegyesvízi állatvilág elpusztul a sós vízben, s így a 2—3 m vastag kövületekben rendkívül dús fedümárga után kövületmentes 7—10 m vastag zöldesszürke márgaréteg következik. A Köves-hegy északnyugati oldalán, a Nagy-Gete és a Hegyeskő közötti lezökkent gerincrészen olyan konglomerátumok és homokkőfoszlányok láthatók, amelyek a mélyebb oligocénhez vett „hárshegyi homokkő“ maradványai lehetnek. Ép ezért nagyon valószínű, hogy területünkön az alsó oligocén üledékei is megvoltak, de az oligocén-korszak közepe táján kiújult tektonikai elmozdulások következtében területünk megint szárazulat lett, s olyan óriási méretű elpusztulás következett he, hogy nemcsak az alsó oligocén rétegei hordattak el, hanem e romboló munkának a Gete-hegytől délre áldozatul esett az eocén-rétegek felső része is, sőt helyenként le lett tarolva a fedőrétegekkel együtt maga az eocén széntelep is (Tömedék-akna, VII. ereszke). Gyakorlati szem-
pontból azonban ennek az óriási méretű pusztítómunkának az az előnye, hogya medence déli és délkeleti szárnyán az eocén-rétegek összvastagsága 60—70 m-re apadt, míg északnyugat felé, hol a medencének mélyebbre zökkent fekvése miatt a légköriek romboló hatásától nem szenvedett annyit, az eocén-
rétegek vastagsága 200 m.
"A széntelepes összlet fedőjét 20—30 m vastag elegyesvízi, kövületes márga képezi, amelyre hasonló
vastagságú tengeri eredetű agyagmárga települt. Az eocén tenger tehát ismét elborította területün-
ket, a sós víz elpusztította az édes és elegyesvízi állatvilágot. A sós vizekre jellemző élővilág megjele-
nését a Nummulina perforata agyagmárgába foglalt kövületei jelzik. Ezt a mintegy 30 m vastag márga-
réteget igen változatos rétegcsoport követi: márgák, homokkövek és kisebb vastagságú homokrétegek.
A sok millió év alatt a sós tenger vissza-vissza húzódott, ez alatt többször keveredett édesvízzel, így fejlődhettek a növények, is amelyek újabb szénképződés alapanyagát szolgáltatták. Létrejött egy középső szénréteg a középső eocén (fornai) telep, ami 60-200 m választ el az alatta lévő alsó eocén( paleocén) telepektől:
"E három nummulinás rétegsorozat az idősebb eocén-tengernek üledéke s vastagsága 60—200 m között változik, melyet a medence keleti részén fehér homokkőréteg, nyugat felé pedig az ú. n. Tschihatscheffii vagy lithothamniumos mészkő takar 6—30 m vastagságban."
"A tengeri eredetű homokkő összletben helyenként elegyesvízi képződmények és széntelepek is kelet-
keztek. Ebből az időszakból valók a borókási, az ódorogi, a Lencsehegy I.-i középső eocén (fornai)
telepeink. A középső eocén széntelep 2—5 műrevaló vastagságú padban fordul elő, átlagosan 120—150 m-rel az alsóeocén telep felett. Körülbelül azonos minőségű, mint az átlagos paleocén szén. A szénpadok vastag-
sága 1—3 m, a széntelepes összlet vastagsága 10—50 m."
Egy fontos közbevetés, hogy ha a vízbetörésekről beszélünk általában a fekü közet karsztvizére gondolunk, de Tokod környékén egy e feletti rétegből származó víz is gondot okozott:
"A középső eocén széntelepet fedő, nehezen omlasztható márga, a vizes homok és homokkő ennek a kornak azok az utolsó rétegei, amelyek a gyakorló bányászt még érdeklik. A középső- és felső eocén további rétegsorainak bemutatását tehát mellőzhetjük, de feltétlenül meg kell emlékeznünk a helyenként (Tokod környékén) fellelhető, víztároló eocén (Tschihatscheffi) mészkőről, amelyből több, 10 m3/p nagyságrendet is meghaladó vízbetörést fakasztottak."
Közeledve a felszínhez megtalálható a legfelső, harmadik telep az oligocén széntelep:
"A belső, oligocénben végre ismét nyugalmasabb korszak következik, mikor a tektonikai elmozdulások folytán keletkezett medencékben homokos-meszes agyagréteg ülepszik le, a növényzet újabb kifejlődésének lehetősége áll elő és ebből az eocén szénteíep keletkezéséhez hasonlóan képződik 0,70 —1,50 m vastag oligocén széntelepünk az édesvízi agyagos és meszes rnárgás közbe- településekben Meíanopsís Hantkenivel"
"Az eocén kor végén és az oligocén kor elején ment végbe egy újabb hegyképző mozgás, a pireneusi hegyképző fázis, amely erősen kiemelte medencénket. A kiemelkedés következtében a medence területe ismét szárazfölddé vált, kitéve a letárolás természetes folyamatának. (Infra-oligocén denudációs fázis.)
Az oligocén korú kőzetek rétegsora tehát szárazföldi képződményekkel kezdődik. Tarka agyagok, homokos agyagok és konglomerátumok rakódtak le, amelyeken a helyenként lencsés kifejlődésű, műrevaló vastagságú, oligocén szén települt.
Az oligocén széntelep általában egy vékonyabb (0,3—1 m) felső és egy vastagabb (1,2—1,4 m), de közbetelepült márgacsíkokkal szennyezett alsó padból áll. (Csolnok, Annavölgy, Borókás, Ebszőny, Mogyorósbánya.) A padok helyenként együtt művelhetők.
Lassan a felszínre érünk:
"Az oligocén-korszakot követő neogénben a már véglegesen szárazfölddé alakult medence szomszédságában (Visegrád-Esztergom) keletkeznek a hatalmas eruptiv hegyek, mely vulkanikus működés borzalmas rázkódtatásnak tette az egész szénmédencénket, s okozta hatalmas süppedések, vetődések útján a térszín újabb nagy változásait. Ez egyenetlenségek a csapadék és az időjárás behatása alatt lassan elsimulni igyekszenek, míglen a negyedkor diluviális szakában uralkodó hatalmas szél e munkát 15—20 m vastag lösztakaró képzésével fejezi be."
"A széntelepet a felső oligocén tenger lassú előre nyomulása után először elegyesvízi agyagréteg fedibe, majd 120 —150 m vastag tengeri üledék, amelyet homokkő és márga váltakozó rétegsora alkot. Az oligocén kor végén (mintegy 20 millió évvel ezelőtt) zajlott le a szávai orogén fázis, amely immár véglegesen szárazfölddé emelte a medencét, de vidékünk képe még mindig nem azonos a maival.
Visegrád és Esztergom környéke, a Bábszki-hegy andezit, és a Babos-hegy dácit kúpja, a Lencsehegy I. bányamezőben levő dácit tömzs mind-mind olyan nagyarányú vulkanikus tevékenység tanújelei, amely újabb hatalmas mozgásokat okozott medencénkben. Újabb süllyedések, vetődések szabdalták szét telepeinket, újabb erők repesztették, morzsolták a rideg mészkövet, dolomitot, új útjai nyíltak a karsztosodás soha meg nem szűnő folyamatának.
Végül a negyedkor hatalmas szélviharai simították el a föld mélyének a felszínen is tátongó sebeit és 15—30 m-es lösztakaróval borították be völgyeinket."
Itt élünk mi :)
A két szerző írása egyben is olvasható:
Schmidt Sándor könyvében
"Az esztergomi szénmedence geológiája.
A bevezetésben említettem már, hogy jelen munkám gerincét a vízkérdés ismertetése képezi, de miután annak érzékelésében feltétlenül ismernünk kell a szénmedence geológiai felépítését is, annak leírását, amennyire lehetséges, igyekszem röviden összefoglalni. Akit a szénmedence főleg geológiai szempontból érdekel, az bőséges tanítást kap úgy Hantken-nek, mint Szabó József-nek munkáiból, de rendkívül
értékes anyagot gyűjthet Rozlozsnik Pál, Dr. Schréter Zoltán és Dr. Telegdi Roth Károly könyvéből: „Az esztergomvidéki szénterület bányaföldtani viszonyairól“ 1922. Azonban ahhoz, hogy e munkákban elmélyedjünk, azokat — hogy úgy mondjam — élvezhessük, már alapos geológiai tájékozottságra, tudásra van
szükség, s így amikor a gyakorlati ember szeme előtt akarjuk lejátszatni a természet munkáját bemutató filmet, melyen több geológiai kornak hatalmas rétegsorozata épül fel, akkor főiskolánk tudós professzorának, Dr. Vitális Istvánnak tanítását szeretném itt visszaadni. Kedves professzorunk a geológiai tudományban használt terminus technikusok sokat felölelő, de általunk kevésbbé érthető kifejezései helyett ugyanis egyszerű magyarsággal, kézzelfoghatóan érzékelteti az okokat, melyeknek a szénteleptől a külszíni lösztakaróig terjedő
többszáz méteres rétegsorozat keletkezését köszönhetjük.
A szénmedence alapkőzetét a triasz-korszakbeli mészkő és dolomit képezi. E korszakban mély tenger borította vidékünket, melyből az akkor élt szerves lények közreműködésével mészanyag vált ki s rakódott a tenger fenekére talán 1000 m-nél is vastagabb rétegben. A tengeri üledékképződés a jurában és krétában is folytatódott, ezek a képződmények azonban a kréta-korszak vége felé területünkön túlnyomó részben elpusztultak, illetve az eocén-korszak üledékeihez szolgáltatták az anyagot.
A kréta-korszakban ugyanis hatalmas tektonikai mozgások lépnek fel, melyek a középkori nyugodt tengerfeneket képező dolomitra és mészkőre oldalnyomást gyakoroltak s így az megtöredezve, észak felé lebillent, a megtört egyes táblák délnek néző szélei pedig ez irányra merőlegesen, tehát nagyjából kelet-nyugati csapás irányban a térszín fölé emelkedtek. E kiemelkedett részek az esztergomi szénmedencét kelet-nyugati irányú völgyekre tagozó hegygerincek.
A kréta-tenger elvonulása után e kietlen sziklavidék a csapadékvíz behatása alatt nagy átalakuláson megy át, a völgyek vezetik le a hegyekről lefutó csapadékot, egyes elzárt medencék tárolják azt, s az összehordott iszapanyag, a mészkő- és dolomithegyek oldhatatlan részei rakódnak le mindenütt, ahol a víz lassúbb folyása ezt lehetővé teszi. így a mélytengeri üledékeket ez az iszapanyag, s az ezen keletkezett édesvízi növényi és állati világ váltja fel. A buja, melegebb égövi növényzet képezi széntelepünk alapanyagát.
Sokszor felvetődik a kérdés, miképen lehetséges az, hogy egy és ugyanazon szénmedencén belül a szén minősége más és más, sőt a széntelep tagozottsága is változó? Könnyen megtaláljuk e kérdésre a feleletet, ha lelki szemünk elé idézzük a magas mészkőhegyekkel egyes völgyekre tagolt, helyenként teljesen elzárt medencéket azzal a dús flórával, mely a melegebb éghajlat alatt virágzott. Egy-egy felhőszakadás lehordta a hegyek kimosott iszapját, s lerakta az élő növényzet közé úgy, hogy a növényi részek összekeveredve ez iszappal, tisztátalanok lettek s már csak palás szén keletkezhetett belőlük, melyeknek nagy hamutartalmát éppen ez az iszap adja. Helyenként az iszap eltorlaszolta a völgy vizének lefolyását, s egy-egy édesvízi láp, sikér tó képződött telve apró csigákkal (Bithynia carbonaria, Melanopsis dorogensis), Chara-moszatok kölesszem nagyságú terméseivel. A tó vizének mésztartalma leülepedett s az állatvilágot magába zárva, letakarta a már előbb képződött növényréteget. így találjuk széntelepünkbe ágyazva a vékonyabb-vastagabb édesvízi mészkőrétegeket.
Ha vizsgáljuk széntelepünket, látjuk, hogy a medence széle felé mindenütt palásabb a minőség, világos a mondottak után, hogy a hegyekről lefutó iszap itt okozta a legtöbb zavart, mert itt volt legelőször alkalma a növényzet közé lerakódni, s így szenünk minőségét befolyásolni. (Mogyorós, Tokod, Ebszőny, Sárisáp palásabb szene.)
Elképzelhető most már az is, hogy miért tagozódik például Annavölgyön széntelepünk három különálló részre? Délről a medencébe előnyomul a tenger, iszapjával letakarja a növényzetet s az itt talált édesvízzel keveredve, egy külön vegyesvizű állatvilág kifejlődésének adja meg a lehetőséget. Ez állatvilág: kagylók, csigák héja (Cirena grandis, Congeria eocaena, Pyrgulifera gradata, Melania sp.) a hegyek lemosott iszapjával a tenger rövidebb-hosszabb ideje alatt most már vastagabb (4—8—12 m) réteget képez, mely egyúttal a letakart növényzetből képződött széntelep fedője. A tenger partjain ezalatt változatlanul virágzott a növényi élet, itt tehát megszakítás a szénképződésben nem állott be, s a tenger elvonulása után annak iszapjában újra megkötött, így megindult ott is újból a szénképződés lehetősége, míg a természet folyton változó munkája az előbbi folyamatot megismétli.
Sokat hallottam még fiatal mérnök koromban vitatkozni azon, vájjon az annavölgyi Móric- (középső) vagy Paula- (felső) telep vastagszik-e meg csolnoki 12 m vastag telepünkben, pedig mint láttuk, egyik sem, illetve mindegyik, mert tulajdonképen szerves egészet képeznek, csakhogy míg Annavölgyön az említett vegyesvízi beágyazások képződtek, azalatt Csolnokon megszakítás nélkül élt és virágzott a szenet képző növényzet, s így míg a szén-
telep vastagsága Annavölgyön 6—8 m, addig Csolnokon 10—12 m. Azonban itt is, ott is a telep fekü
része mindenütt palás, mert természetes, hogy a magasba emelt mészkő- és dolomittáblákból az első időben több iszapanyagot voltak képesek az időnkinti felhőszakadások kilúgozni, de meg azért is, mert az idők folyamán a
mészkövek az atmoszferiliák hatása alatt mindinkább karsztosodtak, s így a lehulló csapadékvíznek mindnagyobb és nagyobb hányada nyert levezetést a földalatti folyosókon, barlangokon, repedéseken át a mélység felé,s a növényzet mindjobban megkimélődött az elárasztástól.
Ha most már következtetést is akarunk levonni ez utóbbi megállapításból, akkor azt kell mondanunk,
hogy ahol legtisztább és így legjobb a szenünk, ott a vízveszély is nagyobb. Ugyanis a hegyekre jutó csapadék
nem szennyezte iszapjával a völgyekben virágzó növényzetet ott, ahol a vizelvezetés vertikális volt, azaz a mészkő karsztosodása folytán az esővíz földalatti kavernákon, repedéseken, barlangokon át
a mélység felé talált utat. Ahol viszont a karsztosodás kezdetleges volt, ott a csapadékvíz csak a külszínen folyt el s magával hordott iszapjával a völgyek, a lápok, a medencék virágzó növényzetét ismételten beszenynyezte, s így az abból képződött szenet palássá tette.
Sashegyi-aknánk palás alsó telepei igazolni látszanak a következtetést, hol a vízhozzáfolyásnak nyomát sem találtuk.
2. ábra pedig a medence szelvényét, geológiai felépítését kívánja szemléltetni.
Röviden ismételve tehát a mondottakat: a középkori, vagyis a triász-,jura- és kréta-korabeli dolomit, mészkő és meszes homokkő képezi szénmedencénk alapkőzetét, mely a kréta-korszak vége felé a terület nagy részén szárazulat volt. Ekkor indult meg a dolomit és mészkő alapkőzet karsztosodása,s egyben a lebillent kopár mészkőfelületek betakarása a hegyekről lemosott, kilúgzott iszapanyaggal. Területünkön elsősorban az alsó kréta márgái és a jura mészkövei lettek az erosio áldozatai, de azután a triász mészkő és dolomit jelentős része is felaprózódott, s részt vett a középkort követő eocén-korszak üledékeinek képződésében.
A kréta után következő eocén-korszak most már a legfontosabb reánk nézve-- az abban ~képződött szén telepek miatt. Mint már láttuk előbb, a növényi élet kifejlődésének lehetősége s abból a széntelepek keletkezése a kréta-korszak iszapjának leülepedése után adva volt. E vastag széntelep részint fából, részint
lápszerű növényzetből keletkezett. Széntelepünkben minduntalan találkozunk sokszor 1,0 —1,20 m átmérőjű fatörzsekkel, melyeken az évgyűrűk is megolvas-hatók, de a később szenvedett nyomás folytán e törzsek egész vékony lemezekké hullnak szét.
Az eocén-kor alsó szintjére, illetve a paleocénba helyezett széntelepek keletkezéséről, valamint a közvetlen fedőanyag képződéséről már megemlékeztem, s igy ha tovább követjük gondolatban a medence történetét, ahhoz az időszakhoz érünk, mikor a tengervíz mind nagyobbarányú előnyomulásával a leírt édes- és vegyesvízi állatvilág elpusztul a sós vízben, s így a 2—3 m vastag kövületekben rendkívül dús fedümárga után kövületmentes 7—10 m vastag zöldesszürke márgaréteg következik. Eközben fejlődik ki a tengerben annak állatvilága, mely az eocén-rétegekre jellemző foraminiferákban volt gazdag. A foraminiferák közül a viszonylag nagyobb nummulinák a jellemzők. Hantken nyomán általában öt nummulina-szintet különböztetnek meg, melyek közül nálunk négy van biztosan kimutatva: alsó vagy a vonalozott numullinák emelete, jellemezve a Numullina subplanulata és Operculina granulata kövületeivel; a következő második a pontozott nummulitek szintje,
melynek főkövülete a Nummulina perforata; a harmadik szintben ismét a vonalozott nummulitek viszik a túlsúlyt a Nummulina striatával, de jellemző kövületei még ez emeletnek egyes korallok, csigák : pl. a Natica incompleta,
kagylók: pl. a Crassatella plumbea.
E három nummulinás rétegsorozat az idősebb eocén-tengernek üledéke s vastagsága 60—200 m között változik, melyet a medence keleti részén fehér homokkőréteg, nyugat felé pedig az ú. n. Tschihatscheffii vagy lithothamniumos mészkő takar 6—30 m vastagságban. A Tschihatscheffi mészkő képviseli a negyedik nummulinás emeletet, ebben a Nummulina millecaput a vezérkövület, amelynek nagy formáit a Nummulina
conplanatának és kis formáit Nummulina Tschihatscheffinek nevezték. E réteg kifejlődését úgy magyarázzuk, hogy ahol az eocén-tenger visszahúzódott, a part közelében (Annavölgy, Csolnok, Dorog) homok rakódott le,területünk nyugati részén (Tokod) a sekély tengervízben a Lythothamnium-moszat hatalmas területen gyepet alkotott, lágy testének védelmére meszet választott ki, s e mészből keletkezett az említett lythothamniumos vagy a benne hemzsegő nummulites Tschichatscheffiről elnevezett Tschichatscheffi-mészkő. E gyepszőnyeg között sok- és sokféle állat nyüzsgött e sekély tengervízben, igy a foraminiferák közül a Nummulina millecaput kis és nagy formái, Orthophragmina (Orbiloides papyracea), a férgek közül a Serpula spirulaea, a tüskésbőrűek (Parabrissus pseudo prenaster), pörgekarúak (Terebratulina tenuistriata) és kagylók (Ostrea gigantea, Pecten, Chlamys biarritiensis).
A Köves-hegy északnyugati oldalán, a Nagy-Gete és a Hegyeskő közötti lezökkent gerincrészen olyan konglomerátumok és homokkőfoszlányok láthatók, amelyek a mélyebb oligocénhez vett „hárshegyi homokkő“ maradványai lehetnek. Ép ezért nagyon valószínű, hogy területünkön az alsó oligocén üledékei is megvoltak, de az oligocén-korszak közepe táján kiújult tektonikai elmozdulások következtében területünk megint szárazulat lett, s olyan óriási méretű elpusztulás következett he, hogy nemcsak az alsó oligocén rétegei hordattak el, hanem e romboló munkának a Gete-hegytől délre áldozatul esett az eocén-rétegek felső része is, sőt helyenként le lett tarolva a fedőrétegekkel együtt maga az eocén széntelep is (Tömedék-akna, VII. ereszke). Gyakorlati szem-
pontból azonban ennek az óriási méretű pusztítómunkának az az előnye, hogya medence déli és délkeleti szárnyán az eocén-rétegek összvastagsága 60—70 m-re apadt, míg északnyugat felé, hol a medencének mélyebbre zökkent fekvése miatt a légköriek romboló hatásától nem szenvedett annyit, az eocénrétegek vastagsága 200 m.
A belső, oligocénben végre ismét nyugalmasabb korszak következik, mikor a tektonikai elmozdulások folytán keletkezett medencékben homokos-meszes agyagréteg ülepszik le, a növényzet újabb kifejlődésének lehetősége áll elő és ebből az eocén szénteíep keletkezéséhez hasonlóan képződik 0,70 —1,50 m vastag oligocén széntelepünk az édesvízi agyagos és meszes márgás közbetelepülésekben Meíanopsís Hantkenivel.
Az eltérő településnek magyarázatát, hogy helyenként egy padban, helyenként pedig három részre tagozódik e széntelep, szintén megtaláljuk a már előadott ismertetésből, s így most már csak a széntelepet fedő rétegek ismertetése van hátra.
A medencét a felső oligocén tenger előre- és visszahúzódva vette birtokába. Előrenyomuláskor a szénképződés megszűnt, visszahúzódáskor megint gyökeret vert, elszaporodott a növényzet s megindult a szénképződés.
A széntelepet a felső oligocén tenger lassú előrenyomulásával kapcsolatban először vegyesvízi agyagréteg fedi be, amely eltérően az eocén kövületeitől, a Cerithium margaritaceum és Cerithium plicatum, valamint a Cyrena semistriata által ismerhető fel.
Végül a tengervíz lett úrrá, s az iszapjával betakart felső oligocén széntelepén az erodált eocénkori fedőrétegek szétporlásából 50—150 m vastag tengeri üledék képződött. A homokkő és márga váltakozó rétegéből áll ez a tengeri üledék annak bizonyítékául, hogy a felső oligocén tenger szintje még ezután is ingadozott. A tengeri homokkövekben a Pectunculus obovatus a vezérkövület, a tengeri márgában sok a foraminifera (Cristellaria arcuatostriata,Bolivina semistriata, Truncatulina costata, Rotalia Soldanii, Nodosaria rapha-
nistrum). Singer Bálint bányamérnök ismerte fel először, hogy ez a felső oligocénkori foraminiferás márga nem azonos a budapestvidéki közép oligocénkori kiscelli tályaggal, hanem annál fiatalabb.
Az oligocén-korszakot követő neogénben a már véglegesen szárazfölddé alakult medence szomszédságában (Visegrád-Esztergom) keletkeznek a hatalmas eruptiv hegyek, mely vulkanikus működés borzalmas rázkódtatásnak tette az egész szénmédencénket, s okozta hatalmas süppedések, vetődések útján a térszín újabb nagy változásait.
Ez egyenetlenségek a csapadék és az időjárás behatása alatt lassan elsimulni igyekszenek, míglen a negyedkor diluviális szakában uralkodó hatalmas szél e munkát 15—20 m vastag lösztakaró képzésével fejezi be."
Tóth Tibor könyvében:
"Aki a szénmedence részletesebb, tudományos szintű megismerésére törekszik, bőven válogathat a szak-
irodalomban. Az első leírások egyikét F. S. Beudant francia geológus adta 1818-ban. Hantken Miksa a szintjelző kövületek kormeghatározó szerepét tárta fel 1852-ben; Szabó József akadémikus 1856-ban ismertette a medence geológiai képét; Rozlozsnyik Pál—Dr. Sehréter Zoltán—Dr. Róth Károly átfogó munkái (1922), de még in-
kább Dr. Vitális István professzor korszerű elmélete, vagy Vigh Ferenc és Szentes Ferenc (1952) vizsgála-
tai minden érdeklődő igényét kielégíthetik.
Mi most érjük be a gyakorló bányász számára legfontosabb geológiai ismeretek összefoglalásával. Vizsgálódásunkat a 170 millió évvel korábbi felső triász időszaknál kell kezdenünk, amikor még mély tenger hullámzott vidékünk felett. E tengerben nyüzsgő kisebb-nagyobb szerves lények olyan nagymennyiségű mészanyagot „termeltek” szervezetükben, hogy az a tenger fenekére rakódva több százméternél is vastagabb mészréteget alkotott. Ebből keletkezett a (móri emeletbe tartozó) kemény, tömött dolomit, amely a felszín felé haladva fokozatosan megy át a (raeti emeletbe tartozó) dachsteini mészkőbe. Ez a vastagpados kifej lődésű, szilánkos, kagylóstörésű, erősen repedezett kőzet alkotja a medence alaphegységének fő tömegét.
A triászt követő júra 40 millió évre becsült időszaka kevésbé fontos számunkra, mert csupán né-
hány helyen (pl. Erzsébet-akna területén) mutatható ki 30—40 m vastag, vörösesbarna (alsó liászkorú)
mészkő. Ennek az időszaknak a mészkövei éppen úgy letarolódtak, mint a következő kréta időszak márgái.
A júra és kréta geológiai képződményeinek hiányára feltétlenül fel kell figyelnünk, mert fontos védőréteg-szerepük lenne a triász mészkő és a széntelepek elválasztásában és az alaphegység karsztosodásának megakadályozásában is. Mint később látni fogjuk, e szerepüket csak részben töltötték és töltik be. Egyenlőre azonban maradjunk még a földtörténet júra és kréta időszakánál, mert ekkor kezdődött az a tektonikai eseménysorozat, amely bányáink vízveszélyének előidézői voltak.
A triász és a júra határán zajlott le az ókimériai hegységképző fázis, de ez még alig érintette a meden-
cét. A júra és kréta időszak határán lezajló újkimériai hegymozgás azonban már elérte területünket. Mind-
két földmozgás megtörte, összerepedeztette a rideg, törékeny alaphegységet.
Az ausztriai és subhercini hegyképződés az alsó és felső kréta határán, a larámi mozgás pedig a kréta és
az eocén kor határán ment végbe. Különösen az utóbbi hegyképző erő okozott lényeges változást.
Ennek hatalmas oldalnyomása törte össze az addig még viszonylag nyugodt dolomitot és mészkövet. E mozgások hatására a megtöredezett táblák észak felé lebillentek, következésképp a déli peremük a térszín fölé emelkedett. így jöttek létre a megközelítőleg kelet-nyugati csapásirányú mészkőhegyeink, a Strázsa hegy, a dorogi Kőszikla, a Hegyeskő—Köves-hegy—Getehegy—Henrik hegy, a Magos hegy—Pollus-hegy vonulatai.
A kréta-tenger elvonulása után a felszínre került mészkövet a csapadék és a szél újabb évezredeken át pusztította. A júra és kréta egyébként is szerény üledékei felaprózódtak és lemosódtak. Ezek iszapja képezte a később kialakuló széntelepeink feküanyagát,a csupaszon maradt, repedezett mészkőbe pedig behatolt a víz, abban többé-kevésbé összefüggő karsztjáratokat, kavernákat, barlangokat vájt. Ezek a mintegy 100 millió éve bővülő hasadékok tárolják medencénk egyre mélyebbre kényszerülő bányászatának legfőbb veszélyét, az egyébként igen értékes,de kihasználatlan karsztvizet. Területünkön tehát a Földtörténet középkorában a júra és kréta mészkő, meszes homokkő és az alsó kréta márgái teljesen, a triász mészkő pedig kisebb mértékben felaprózódott és iszapként leülepedve részévé vált a középkort követő eocén korszak üledékeinek képződésében. A mállási üledékek főként szárazföldi tarka agyag, márga és homokkő formájában rakódtak le 0 —100 m között változó vastagságban.
Helyenként az alaphegységre települt breccsa is előfordul mint a dachsteini mészkőből és liász tűz-
kőből álló egykori lejtőtörmelék. Ilyen a feküre települt az alsó eocén (paleocén) széntelepes rétegsor,amelynek a buja, meleg égövi növényzet képezte alapanyagát.
Az alsó eocén széntelepek kifejlődésének három típusát különböztetjük meg. Azon a területen, ahol a szénképződés folyamatosságát nem zavarta meg a tenger újabb előnyomulása, egy nagy vastagságú (6—12 m) főtelep és egy vagy több (1—3) kisebb vastagságú és gyengébb minő ségű fekütelep alakult ki. Ilyen például Dorog, Borókás, és ilyen Csolnok területének egy része (U-mező) is. Gyakori a három telepesnek nevezett kifejlődés.
E telepcsoport kialakulásakor az eocénkori lápvilágot az időszakonként előnyomuló tenger lepte el ésa lápok édesvizével keveredve egy sajátos elegyesvízi állatvilág kifejlődésének adott lehetőséget. En-
nek az állatvilágnak mésztartalmú maradványai és a hegyek lemosott iszapanyaga alkotta az egyes szénpadokat elválasztó mészkő, illetve márgabeágyazásokat. így magyarázható például a sárisápi, az annavölgyi és nagyrészt a csolnoki széntelep Paula, Móric és Leontina padokra való tagozódása.
A 4 —10 szénpadból álló telepcsoport az előbbiekhez hasonló módon alakulhatott ki, az egyes padok vastagsága és minősége azonban nagyon eltérő (Pl.Ebszőny, Tokod, Lencsehegy II.).
A széntelepeket elválasztó meddőréteg anyaga: agyag, agyagmárga, márga, vagy édesvízi mészkő.Legtöbbször őrzik az akkor élt állatvilág maradványait, kövületeit. A kövületek sűrűsége változó, helyenként erős feldúsulással padokat is alkot.
Az alsó eocén széntelepek minősége alulról felfelé haladó sorrendben javul, a fűtőérték 11 700kj/kg értéktől 25 122 kj/kg értékig növekszik (2800—6000 kcal/kg). A telep (—csoport) átlagos fűtőértéke 18 800 kj/kg (4500 kcal/kg), átlagos hamutartalma 19%.
A széntelepes összlet fedőjét 20—30 m vastag elegyesvízi, kövületes márga képezi, amelyre hasonló
vastagságú tengeri eredetű agyagmárga települt. Ebben a márgában gyakori az Operculina granulata kövülete, amely már az alsó eocén legfelső szakaszát jelzi. Az eocén tenger tehát ismét elborította területün-
ket, a sós víz elpusztította az édes és elegyesvízi állatvilágot. A sós vizekre jellemző élővilág megjele-
nését a Nummulina perforata agyagmárgába foglalt kövületei jelzik. Ezt a mintegy 30 m vastag márga-
réteget igen változatos rétegcsoport követi: márgák, homokkövek és kisebb vastagságú homokrétegek.
A tengeri eredetű homokkő összletben helyenként elegyesvízi képződmények és széntelepek is kelet-
keztek. Ebből az időszakból valók a borókási, az ódorogi, a Lencsehegy I.-i középső eocén (fornai)
telepeink.
A középső eocén széntelep 2—5 műrevaló vastagságú padban fordul elő, átlagosan 120—150 m-rel az alsóeocén telep felett. Körülbelül azonos minőségű, mint az átlagos paleocén szén. A szénpadok vastag-
sága 1—3 m, a széntelepes összlet vastagsága 10—50 m. A telepeket — fekütől fedő felé haladó sor-
rendben — kövületes agyag, márga, édesvízi mészkő, illetve homokkő választja el. A fedő Lencsehegyen márga, Ódorogon és Borókáson homok, illetve homokkő. Ez utóbbi gyakran vízdús, a telep feltárásasorán számos esetben okozott igen nagyméretű úszóhomok betörést. A középső eocén széntelepet fedő, nehezen omlasztható márga, a vizes homok és homokkő ennek a kornak azok az utolsó rétegei, amelyek a gyakorló bányászt még érdeklik. A középső- és felső eocén további rétegsorainak bemutatását tehát mellőzhetjük, de feltétlenül meg kell emlékeznünk a helyenként (Tokod környékén) fellelhető, víztároló eocén (Tschihatscheffi) mészkőről, amelyből több, 10 m3/p nagyságrendet is meghaladó vízbetörést fakasztottak.
Az eocén kor végén és az oligocén kor elején ment végbe egy újabb hegyképző mozgás, a pireneusi hegyképző fázis, amely erősen kiemelte medencénket. A kiemelkedés következtében a medence területe ismét szárazfölddé vált, kitéve a letárolás természetes folyamatának. (Infra-oligocén denudációs fázis.)
Az oligocén korú kőzetek rétegsora tehát szárazföldi képződményekkel kezdődik. Tarka agyagok, homokos agyagok és konglomerátumok rakódtak le, amelyeken a helyenként lencsés kifejlődésű, műrevaló vastagságú, oligocén szén települt.
Az oligocén széntelep általában egy vékonyabb (0,3—1 m) felső és egy vastagabb (1,2—1,4 m), deközbetelepült márgacsíkokkal szennyezett alsó pádból áll. (Csolnok, Annavölgy, Borókás, Ebszőny, Mogyorósbánya.) A padok helyenként együtt művelhetők.
A széntelepet a felső oligocén tenger lassú előre nyomulása után először elegyesvízi agyagréteg fedibe, majd 120 —150 m vastag tengeri üledék, amelyet homokkő és márga váltakozó rétegsora alkot. Az oligocén kor végén (mintegy 20 millió évvel ezelőtt) zajlott le a szávai orogén fázis, amely immár véglegesen szárazfölddé emelte a medencét, de vidékünk képe még mindig nem azonos a maival. Visegrád és Esztergom környéke, a Bábszki hegy
andezit, és a Babos hegy dácit kúpja, a Lencsehegy I. bányamezőben levő dácit tömzs mind-mind
olyan nagyarányú vulkanikus tevékenység tanújelei, amely újabb hatalmas mozgásokat okozott meden-
cénkben. Újabb süllyedések, vetődések szabdalták szét telepeinket, újabb erők repesztették, morzsolták
a rideg mészkövet, dolomitot, új útjai nyíltak a karsztosodás soha meg nem szűnő folyamatának.
Végül a negyedkor hatalmas szélviharai simították el a föld mélyének a felszínen is tátongó sebeit és 15—30 m-es lösztakaróval borították be völgyeinket."
Jó szerencsét!
2023.03.18.
Alapozó bejegyzések:
