Jó szerencsét!
Elindul a Dorogi szénmedence területén zajló bányászat történetét bemutató sorozatunk. A sorozatban megjelenő cikkek, adatok természetesen megtalálhatóak a banyaszkor.hu bányászattörténelem térképoldalán, ahol kedvetekre nézelődhettek. A termelő és külüzemek történetében a blogon illetve a Facebookon majd abc sorrendben haladunk. Ennek oka az, hogy az 1800-as években kezdődő ipari széntermelés pontos adatai már nem lelhetőek fel, így időrendben haladni lehetetlen. A legrébbi aknáknál nagyon kevés a rendelkezésre álló forrás, így egy-egy terület aknáinak történetét egybegyűjtöttem.
A jobb oldali ablakban válogathattok melyik pontcsoportra vagytok kíváncsiak, mit szeretnétek látni a térképen.
A pontokra bökve megjelenik egy rövid információ a pontról, de amelyik ponthoz több kép és szöveg áll rendelkezésünkre, ott a lenti ablak Weboldal és Ismertető gombjára kattintva ezeket elérhetővé tettük.
Bár a publikálást és a szerkesztést én végzem, de a helyi gyűjtők, helytörténészek, múzeumok és a hozzám hasonló lelkes amatőrök nélkül ezt lehetetlen lenne megvalósítani. Igyekszem minden bejegyzésnél a kép és szöveg forrásokat pontosan megjelölni, A szövegeknél egyszerűbb a dolgom, hiszen egyrészt van hat olyan alapmű, amit az elmúlt években szinte napi rendszerességel forgattam és forgat mindenki, akit érdekel a történelem ezen szeglete, másrészt rendelkezésre állnak a Bányászati és Kohászati Lapok 1868-tól digitálisan feldolgozva és mindenki számára elérhetően. Lássuk sorban a könyveket:
Hantken Miksa: Az esztergomi barnaszénterület földtani viszonyai (1871)
Továbbiakban: Hantken Miksa könyve.
Rozslik Pál, Schréter Zoltán Dr., Telegdi Roth Károly Dr.
Az esztergomvidéki szénterület bánya-főldtani viszonyai (1922)
Továbbiakban: háromszerzős földtani könyv.
Schmidt Sándor: Az esztergomi szénmedence bányászatának ismertetése (1932)
Továbbiakban: Schmidt Sándor könyve.
Székely Lajos: Az Esztergomvidéki szénmedence bányászatának fejlődése 1959
Továbbiakban: Székely Lajos könyve.
Tóth Tibor: Szénbányászat a dorogi szénmedencében (1980) 1781-1981
Továbbiakban: Tóth Tibor könyve.
Ladányi András: A Dorogi Szénbányák Vállalat Története
Továbbiakban: Ladányi András könyve.
Dr. Korompay Péter: Dorogi (Esztergomi)-Pilisi szénmedence bányászatának termelési adatai aknánkként
Továbbiakban: Korompay Péter könyve.
Tehát nem vagyok okos csak szorgalmas :). Az okosak a könyveket írták :).
A cikkekben csak a szerző nevével fogok hivatkozni a könyvekre. A fenti művek írói mindig hivatkoznak az elődeik munkájára, de mindig beépítik az azóta összegyűlt tapasztalatokat is.
A fényképekkel kicsit más a helyzet. Megdöbbentő látni, hogy a mai digitális világhoz képest milyen kevés fénykép készült az engem érdeklő épületekről, üzemekről. Persze azért pár órácskát eltőltölttem a válogatásukkal :). A nehézség az, hogy van olyan kép ami szinte minden gyűjtőnek megvan, ha máshogy nem szkennelve, ilyenkor csak hibázni lehet, hiszen nem tudom az eredeti tulajdonos azonosítani. Ilyen esetekben azt választottam, hogy a legidősebb ismert tulajdonos nevét tüntetem fel.
Persze igyekszem az internet bugyrait is feltúrni. Ha onnan tudok információt beszerezni, akkor természetesen linkelem az eredeti oldalt.
Talán a források feldolgozásáról ennyi.
A következőben megismerkedünk némi szakkifejezés gyűjteménnyel :)
Jó szerencsét!
2023.03.03.